Koós János családja vasárnap jelentette be, hogy elhunyt rövid betegségét követően 81 éves korában a művész.

Ripost megtudta, hogy kedden kórházba kellett szállítani őt, majd meg is műtötték, ám ebből nem sikerült felküzdenie magát. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de Koós János szíve feladta a harcot néhány nappal később. Szombaton a kórházban hunyt el. Nem ez volt az első alkalom, hogy kórházban kezelték az énekest, a Ripost értesülései szerint már tavaly is komoly operációra volt szüksége, abból azonban még felépült.

A család egyelőre nem szólal meg, és a temetés pontos részleteiről is később fognak információkat megosztani.

(Ripost)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!