Az 52 éves színésznőről három éve derült ki, hogy szklerózis multiplexben szenved. Tavaly februárban a SAG-gálán azt mondta, hogy valószínűleg több díjkiosztóra nem tud már elmenni.


Teljesen váratlanul felbukkant a hétfő esti Emmy-gálán a szklerózis multiplexszel küzdő Christina Applegate. Az 52 éves színésznőt hatalmas ovációval, felállva tapsolták meg, miután csatlakozott a házigazda Anthony Andersonhoz a színpadon. Christina Applegate a könnyekig meghatódott a fogadtatásától, írja a New York Post.

A színésznő bottal és segítséggel érkezett a színpadra, ahol a Legjobb női mellékszereplő (komédia) díját adta át A mackó című szakácsos sorozat szereplőjének, Ayo Edebirinek. Előtte azonban néhány poént is eleresztett:

„Ez a test nem az Ozempictől ilyen” - utalt arra az eredetileg cukorbetegeknek készült gyógyszerre, amit egyre többen fogyókúrás céllal használnak az Egyesült Államokban. Legutóbb éppen Donald Trump kapcsán merült fel, hogy a hirtelen fogyása hátterében is ez a készítmény állhat.

Applegate-ről még a Halott vagy című netflixes sorozat 2021-es forgatása közben diagnosztizálták szklerózis multiplexszel. Erről egy évvel később nyíltan beszélt a Varietynek. A színésznő akkor azt mondta, hogy arra figyelt fel a forgatás kellős közepén, hogy zsibbadnak a lábujjai, majd a lábfeje is, de eleinte nem vett erről tudomást, amíg el nem esett. Ezután vitték orvoshoz.

Tavaly februárban a színésznő a SAG-gála előtt azt mondta, hogy valószínűleg az lesz az utolsó díjátadó, amire el tudott menni. Ehhez képest volt óriási meglepetés a hétfő esti szereplése. Applegate bevonulását itt lehet megnézni:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!