Hamarosan üzembe helyezhetik Japánban a világ legnagyobb víz alatti erőművét, amely az óceáni áramlatokból képes energiát termelni. A 330 tonnás, nagyjából húsz méter hosszú és 11 méter magas víz alatti áramfejlesztő a szakértők szerint megbízható zöldenergiaforrást jelent majd a szigetország számára, és hosszútávon megoldhatja a világ kisebb szigeteinek energiahiányát is, írja az Ubergizmo.

A Kairyu (Tengeri sárkány) névre keresztelt generátor mintegy 50 méterrel a víz alatt helyezkedik el, így kiválóan használható az áramlatok által termelt energia becsatornázására.

Az áramlatok ugyan kevesebb energiát termelnek, mint az árapály-jelenség, amit az úgynevezett árapályerőművek hasznosítanak, de sokkal nagyobb területen fordulnak elő - így a szakértők szerint elegendő víz alatti erőmű építésével jelentős mennyiségű energiát lehetne termelni.

A 100 kW energia megtermelésére képes eszközt 2017-ben kezdték el tesztelni. Ennek célja az volt, hogy kiváltsák az árapályerőműveket, amelyek folyamatos veszélynek vannak kitéve a szigetországban igen gyakori tájfunok miatt. Ráadásul telepíthetőségüket jelentősen akadályozza az aktív haditengerészeti tevékenység. Az IHI mérnöki vállalat szerint a kísérlet sikeresnek bizonyult, így hamarosan megkezdődhet a technológia üzleti alapokra történő helyezése.

IHI Corporations

A Tengeri sárkány névre keresztelt úszó erőmű alapját egy, a tengerfenékhez erősített horgony szolgáltatja, amely egy rögzítő kötél segítségével stabil pályán tartja a generátort. Az energiaátviteli kábelek is a kötélhez illeszkednek, amelyek eljuttatják az megtermelt mennyiséget az erőműtől a horgonyig. Végül a tengerfenéken végigvezetett víz alatti kábelek viszik ki az energiát a szárazföldre.

Az erőműre turbinalapátokat is terveztek, ezek tartják stabil pályán magát a generátort, és ha valamiféle meghibásodás történik, ez viszi fel a felszínre is.

A fejlesztők szerint minden eddiginél jobban bírta a Tengeri sárkány a víz alatti zord körülményeket, és szerintük az sem zárható ki, hogy hamarosan ez a stratégia lesz az egyik legköltséghatékonyabb, legmegbízhatóbb módja a tiszta energia hasznosításának. A tokiói székhelyű IHI vállalat szerint a modern víz alatti erőmű technológiája sokkal kevésbé időszakos, mint a napenergia, ráadásul a szélenergiánál is hatékonyabb lehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!