Nem kérdés, hogy a műanyagszennyezés korunk egyik legnagyobb környezeti problémája. Néhány elrettentő adat arról, hogy tulajdonképpen mekkora is a baj:
- 2015-ös adatok szerint a világon évente 381 millió tonna műanyagot termelünk.
- 1950 és 2015 között összesen megközelítőleg 7,8 milliárd tonna műanyag készült.
- a legkönnyebben újrahasznosítható műanyag a PET, de még ennek is mindössze 20-30 százaléka kerül vissza a körforgásba, a többi hagyományos hulladékban végzi.
- 1950 óta a globális műanyagmennyiség mindössze 9 százalékát hasznosítottuk újra.
- az óceánban található műanyaghulladék 80 százaléka a szárazföldről származik.
- a három Franciaországnyi területű Nagy csendes-óceáni szemétsziget 52 százalékát műanyag teszi ki.
- a műanyagnak több száz évre van szüksége ahhoz, hogy mérgező melléktermékeket produkálva lebomoljon a természetben.
Elég szörnyű a helyzet, éppen ezért igyekeznek kutatók, hogy valami használható alternatívát találjanak a hagyományos műanyagra. Néhány lebomló változat már kudarcot vallott, többek között azért, mert ezeket sem lehet egyszerűen a háztartási hulladékba dobni, különleges módszerekkel bomlanak csak le ipari körülmények között. A most kifejlesztett, újrahasznosítható műanyag viszont teljesen más tészta: legóként lehet szét- és összeszerelni molekuláris alkotóelemeire, méghozzá minőségromlás nélkül, így rengetegszer újrahasználható - írja a Science Daily.
3 év alatt sem bomlik le a biozacskó
Egy friss kutatás megnézte, mi lenne, ha évekre eltemetnénk őket - annyi biztos, hogy le nem bomlottak.
Az USA Energiaügyi Minisztériumának Berkeley Nemzeti Laboratóriumában fejlesztették ki a különleges anyagot, amelyet gyakorlatilag molekuláris elemeire bontva számtalanszor újra lehet használni különböző formákban, struktúrákban és színekben, a használati céltól függően. A Nature Chemistry tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ráadásul az anyag minősége sem romlik a sokszoros "szét- és összeszereléstől". Peter Christensen, az egyik kutató szerint az alapvető probléma az, hogy a legtöbb műanyagot nem arra tervezik, hogy újra lehessen használni, ellentétben ezzel az újítással, amely molekuláris szinten gondolta újra az elődeit.
Minden műanyag, a PET-palackoktól kezdve az autó-alkatrészekig olyan nagy molekulákból áll, amelyeket polimereknek nevezünk. Ezek a polimerek széntartalmú, kisebb monomerek összekapcsolódásából állnak. A hagyományos műanyaggal az a baj, hogy az olyan adalékok, amelyek az anyag keménységéért vagy színéért felelnek, gyakran a monomerekhez kapcsolódnak, méghozzá olyan erősen, hogy az újrahasznosításnál lehetetlen őket elválasztani egymástól. Mivel ezek a különböző tulajdonságokkal rendelkező műanyagok keverednek az újrahasznosító üzemben, gyakorlatilag kiszámíthatatlan, hogy az új anyag melyik eredeti tulajdonságát fogja örökölni, ezért lehetetlen újra és újra lefolytatni ugyanezt a folyamatot. A műanyag újrahasznosítási élettartama nagyon alacsony, és
ha nem lehet már többet mit kezdeni vele, a hulladéktárolókba megy, onnan pedig a talajba vagy az óceánokba.
A megoldás a polydiketoenamin, vagyis a PDK lehet, amit egyszerű, erősen savas oldatban molekuláris szintig lehet bontani. A sav felbontja a monomerek közötti kötéseket, és lehetővé teszi, hogy az anyagot bármilyen formában újrahasznosítsák. A kutatók ott akarják ilyen műanyaggal kiváltani a hagyományos változatot, ahol eddig lehetetlen volt az újrahasznosítás, ilyenek például a mobiltelefontokok, az óraszíjak, a cipők vagy a számítógépes kábelek.
