A közösségi médiában megosztott képek között vannak egészen gyomorforgatóak is.


Rengeteg ember karácsonya nem úgy sikerült az Egyesült Királyságban, ahogy eltervezték: romlott pulyka okozott bosszúságot nekik, a közösségi médiát elárasztották a panaszos posztok – írja a Mirror.

Sokan megosztották a Lidl és a Sainbury's áruházakban vett madarakról készült gusztustalan fotókat, amit egyesek földönkívüliekhez, voltak, akik egyenesen Steven Spielberg ET-jéhez hasonlítottak.

Mások kétségbeesve próbáltak tippeket kérni illetve adni arról, hogy mivel lehet utolsó pillanatban helyettesíteni a pulykát a karácsonyi esti vacsora alkalmával. Míg egyesek az ételrendelést javasolták, más azt írta: a család egyszerűen babos pirítóst eszik 25-én este. Volt ugyanakkor olyan is, aki a szükségből erényt igyekezett kovácsolni, és azt írta: a rohadt pulykák lehetőséget adnak, hogy próbát tegyenek a növényi alapú étrenddel.

– méltatlankodott az egyik pórul járt vásárló a Twitteren. És olyan is volt, aki azt írta: vigyáznia kell arra, hogy a háziállata ne találja meg a kidobott terméket és a csomagolását, mert attól fél, hogy valami baja lehet tőle.

A Sainbury's már kiadott egy rövid közleményt, amelyben azt írják: nagyon sajnálják az esetet, és ki fogják vizsgálni, ki hibázhatott a rohadó pulykák ügyében. Ennél valamivel hosszabban nyilatkozott az esetről a forgalmazó Morrisons cég szóvivője. Mint mondta, vállalatuk különösen alaposan megvizsgálja a termékek minőségét, és külön ellenőrzik a beszállítókat. Hozzátette, minden panaszt alaposan meg fognak vizsgálni, hogy megtudják, milyen hiba történhetett a rendszerben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!