Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.

A tárcavezető úgy fogalmazott: "az intézkedés szerint az embereink elhagyják azt a területet, és a repülőtérre mennek". Blinken megerősítette azt az információt is, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai megsemmisítettek "dokumentumokat és egyéb tárgyakat", mielőtt elmenekültek volna a nagykövetségről. "Ezt nagyon szabályosan és rendezett módon, az ott lévő amerikai erők segítségével teszik, akik szavatolják a biztonságot" - fogalmazott a külügyminiszter.

Hírügynökségi beszámolók szerint az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének evakuálásakor amerikai katonai helikopterek szálltak fel a nagykövetség területéről, és fekete füstöt bocsátottak ki magukból Kabul felett, miközben az amerikai tisztviselők azon dolgoztak, hogy a "kényes anyagok" ne jussanak a tálibok kezébe.

Nemrég az afgán elnök is elmenekült az országból.

Kapcsolódó

Elmenekült Afganisztánból az ország elnöke

Teljes a tálib térnyerés.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!