A CNN értesülései szerint hamarosan evakuálják a karanténba helyezett külföldi diplomatákat az észak-koreai Phenjanból.

A lap a neve elhallgatását kérő forrására hivatkozva azt írja, megközelítőleg 60 embert hozhatnak ki az országból. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor hajtják végre a műveletet, de a diplomatákat Phenjanból az oroszországi Vlagyivosztokba reptethetik.

A CNN korábban arról írt, hogy a külföldi diplomatákat teljesen elzárva tartják a külvilágtól február eleje óta, hogy elkerüljék az új koronavírus elterjedését Észak-Koreában.

A diplomaták egy hónapja nem hagyhatják el otthonaikat. Észak-Koreában az összes érkező és induló repülőjáratot felfüggesztették.

Az Észak-Koreában tartózkodó külföldi diplomaták száma pontosan nem ismert, de becslések szerint néhány száznál többen nincsenek.

A rezsim határai lezárása után nem sokkal azt közölte, hogy minden külföldi állampolgárt harminc napra karanténba zárnak,

Észak-Korea az egyetlen Kínával szomszédos ország, ahol még nem jelent meg a koronavírus, de szakértők szerint elkerülhetetlen, hogy ott is felbukkanjon a betegség.

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb cikkeinket ide kattintva találja.

Orbán a koronavírusról: Mi a jobban szervezett országok közé tartozunk

A miniszterelnök szerint az ország fel van készülve a koronavírus felbukkanására. És még Soros György is előkerült.

Kiemelt kép: Seung-il Ryu/NurPhoto/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!