A bűnbanda turistákat szervezett be, akik azt hazudták, hogy a hotelben kaptak ételmérgezést. A kártérítésként kapott pénzt pedig begyűjtötték. A terv kiötlője akár 8 év börtönbüntetést is kaphat.


A brit Laura Holmes Cameront és 7 társát azzal vádolják, hogy három nagy mallorcai hotelt is megkárosítottak, összesen 9,5 millió fonttal (4 211 920 000 forint) - írja a Mirror. A nőt és a bátyját, Marc Cameron Grimsteadet tartják az ötletgazdáknak.

A csapat úgy bukott le, hogy a hotelek magándetektíveket fogadtak, akik megfigyelték az állítólag megbetegedett vendégeket.

- írja a Daily Mail.

A spanyol hatóságok most emeltek vádat ellenük csalás és bűnszervezetben való tevékenységért. A Daily Mail szerint Holmes Cameron várhatóan 5-8 év közötti börtönbüntetésre számíthat, amennyiben bűnösnek találják.

A vádirat szerint a csoport 2016 és 2017 között környékezte meg és vette rá a hazugságra a brit turistákat, akiktől azután szedték be a pénzt, hogy visszatértek az Egyesült Királyságba.

Laura Holmes Cameron tagadta a vádakat 2017-es letartóztatásakor. A háromgyermekes anyuka ekkor épp terhes volt.

A nő egy luxusvillában a sziget Bendinat nevű településén. Korábban azzal került be a hírekbe, hogy övé a magalufi Playhouse bár is, ahol 2014-ben egy brit turista orálisan elégített ki 24 férfit, ezért pedig olcsó italokat kapott. Cameron nem sokkal később be is zárta a bárt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!