Stephen Sommers 1999-ben megcsinálta a Múmiát, aztán 2002-ben a folytatást is, ami a Múmia visszatér címet kapta. A mozipénztáraknál nagyon szépen termelt mind a két kalandfilm, viszont a második rész talán legemlékezetesebb momentuma Dwayne "The Rock" Johnson felbukkanása volt, akit CGI segítségével jelenítettek meg a Skorpiókirályként.

La Momie The Mummy 1999 Real Stephen Sommers Brendan Fraser Rachel Weisz Arnold Vosloo. COLLECTION CHRISTOPHEL © Universal Pictures / Alphaville Films

Húszéves A múmia, amiért Brendan Fraser majdnem az életét adta

Hogy lett a bumfordi kalandfilmből egy generáció Indiana Jonessza?

Ez meglehetősen gyengére és komikusra sikerült, azóta is sokan röhögnek a Szikla beugróján, sőt több toplistán is a legbénább vizuális effektként emlegetik.

Sommers most elmondta, a dolgot bonyolította 2002-ben, hogy a Szikla elég rossz bőrben volt a forgatáskor:

Semmit nem tudtam a pankrációról, akkor kezdte kinőni magát. Dwayne is akkor kezdett kitörni ebből: láttam, amit a ringben művelt, karizmatikus volt, ezt pedig nem lehet csak megjátszani. Akkor még nem szerepelt filmekben, ez volt az első. Szerdán repült Marokkóba, a forgatás helyszínére, csütörtökön megcsinálták a haját, dolgoztak vele kicsit a sminkesek. Aztán pénteken forgattuk a jelenetet. Egyetlen nap volt csak. Egy napom volt vele, mert szombaton már mennie kellett Detroitba valami nagy pankrátor meccsre. A díszlethez pénteken ért oda, és ételmérgezés gyötörte, meg hőgutát kapott. Szerintem vagy 43-45 fok volt, mindenkinek lepel volt a fején, hogy kibírjuk. Őt is takargattuk, de csak remegett. Egy igazi katona, imádom, tényleg. Mondtam neki, »Dwayne, csak egy napunk van, nem várhatjuk meg, míg jobban leszel.«, ő meg fogta, ledobta a takarót, felkelt a helyéről, és már ugrott bele a jelenetbe. Egy nap alatt megvoltunk

- fogalmazott a rendező.

Nemrég a film másik sztárjának, Brendan Frasernek a kisiklott karrierjéről írtunk hosszabban:

Brendan Fraser karrierje bizonyítja, senki nincs biztonságban Hollywoodban

Hogy a színészt elfelejtette az amerikai álomgyár, nem a véletlen műve.

Kiemelt kép: YouTube


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!