A legfrissebb adatok szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg már azelőtt végigfuthatott több országon, hogy a védekezésre felkészülhettek volna - írja az AP hírügynökség. A szakemberek ezt arra alapozzák, hogy az első, omikronnal összefüggésbe hozható megbetegedéseket két, egymástól távol eső országban észlelték, Hollandiában pedig már azelőtt jelentették a variáns felbukkanását, hogy a dél-afrikai hatóságok riadót fújtak volna.


Ahogy azt korábban megírtuk, a holland közegészségügyi intézet tájékoztatása szerint az omikront két, november 19-én és november 23-án vett vizsgálati mintában is kimutatták. Arról, hogy az érintettek jártak-e Dél-Afrikában, még nincsenek információk, Dél-Afrika viszont először csak november 24-én jelentette a vírusvariánst az ENSZ egészségügyi ügynökségének. Az első ilyen megbetegedéseket pedig Japán és Franciaország regisztrálta.

Továbbra sem világos tehát, hogy az omikron-variáns hol és mikor jelent meg először, illetve mennyire lehet fertőző - de ez nem akadályozta meg az óvatosabb országokat abban, hogy utazási korlátozásokat vezessenek be, különösen a Dél-Afrikából érkezők számára. Ezeket a lépéseket a Dél-Afrikai Köztársaság bírálta, a WHO viszont sürgette őket, annak ellenére, hogy elismerték: az intézkedés hatékonysága korlátozott lehet. A legfrissebb hírek egyre inkább nyilvánvalóbbá teszik, hogy az utazási korlátozások nehezen fogják megállítani az új vírusváltozat terjedését. A német egészségügyi hatóságok például már jelezték, hogy omikron-fertőzést találtak egy olyan férfiban is, aki nem volt külföldön, és állítólag senkivel sem érintkezett.

A WHO hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az omikron globális kockázata nagyon magas, és a korai adatok arra utalnak, hogy fertőzőbb lehet a korábbi vírusváltozatoknál. Mások ezzel szemben megnyugtatóbb dolgokat állítottak. Az Európai Gyógyszerügynökség vezetője, Emer Cooke azt mondta, az Európai Unió huszonhét tagországa megfelelően felkészült az új vírusvariánsra. Az ugyan még nem ismert, hogy a jelenleg forgalomban lévő vakcinák mennyire hatékonyak az omikronnal szemben, de Cooke szerint az oltásokat szükség esetén három-négy hónapon belül módosítani lehet.

Az új vírusváltozattal szembeni hatékony védekezés érdekében már több ország új intézkedéseket vezetett be.

  • Angliában ismét kötelező lett a maszkhasználat a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, bankokban és fodrászatban.
  • Japán bejelentette, hogy keddtől korlátozza a külföldek belépését, de ez már késői döntésnek bizonyult, mert közben azonosították az első, omikronnal fertőzött beteget, egy namíbiai diplomatát, aki nemrég érkezett a szigetországba.

A kínai külügyminisztérium szóvivője közben azt közölte, hogy az omikron

biztosan kihívást jelent majd a megelőzés és a védekezés terén.

Az AP által említett egyes elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a tavalyihoz hasonló súlyos gazdasági visszaesés valószínűleg elkerülhető lesz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!