Megerősítették a koronavírus omikron variánsának jelenlétét Ausztriában. Dorothee von Laer virológus szerint harminc további gyanús eset van, amit még vizsgálnak, írja a Telex a Kronen Zeitungra hivatkozva. A megerősített esetet a tiroli Schwaz járásból jelentették. Az érintett nemrég tért vissza Dél-Afrikából. Korábban két vakcinát kapott koronavírus ellen, semmilyen komoly tünete nincs, írja a portál.


Kanadában és Svájcban is felbukkant a koronavírus omikron nevű új variánsa - közölték vasárnap a helyi hatóságok az MTI tudósítása szerint.

A kanadai Ontario tartomány egészségügyi szervei vasárnap ismertették, hogy a koronavírus omikron mutációját eddig két olyan fertőzött szervezetében mutatták ki, aki nemrég jár Nigériában. A két érintett személy Ottawában él, őket elkülönítették és jelenleg a hatóságok azt próbálják megállapítani, hogy kikkel érintkezhettek az utóbbi időben.

Az SDA svájci hírügynökség szintén vasárnap este számolt be a szövetségi egészségügyi hatóságokra hivatkozva arról, hogy egy személy, aki egy hete tért vissza Dél-Afrikából szintén az omikron variánssal fertőződhetett meg. A végleges teszteredményt a napokban várják a génszekvencia-vizsgálat lezárultával.

Számos - elsősorban európai - ország függesztette fel a dél-afrikai országokból érkező légi járatokat. Pénteken az Egyesült Államok, Kanada, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek lezárták a határaikat az Afrikának ezen térségéből érkezők előtt.

A Dél-afrikai Köztársaság által először november 24-én jelentett, omikron nevet kapott új SARS-CoV-2-variánst a WHO aggasztónak ítélte, mondván gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest és az újrafertőződés fokozott kockázata is fenn áll az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Koronavírus - Még több hír a témában

Megjósolható, ki halhat bele a COVID-fertőzésbe

A vérben lévő vírus-RNS lehet a titok.

460 covidos beteg halt meg az elmúlt három napban, visszaesett a lélegeztetőgépen lévők száma

Belehalt a koronavírusba egy ikerterhes magyar nő


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!