A Magyar Narancs cikke szerint egy hónapja erősítette meg pozíciójában a Belügyminisztérium.


Leváltották a dunavecsei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) igazgatóját, akivel szemben július óta nyomozás folyik több értelmileg akadályozott gyermek bántalmazása miatt – értesült a Magyar Narancs. Az intézmény vezetőjének távozását a múlt heti nevelőtestületi ülésen jelentették be, mindössze egy hónappal azután, hogy a Belügyminisztérium újabb öt évre megerősítette pozíciójában.

Az igazgató augusztusi kinevezését az intézményt felügyelő kiskőrösi tankerület is támogatta, annak ellenére, hogy a nyomozás már javában zajlott. Azonban most a Kiskőrösi Tankerületi Központ a Magyar Narancsnak megerősítette, hogy az intézményvezetőt menesztették.

Az ügyben a helyi gyermekvédelmi szakszolgálat egyik munkatársa tett feljelentést, aki egy bántalmazott gyermek gyámjaként értesült az eseményekről. A bántalmazások áldozatai 7 és 16 év közötti értelmileg akadályozott gyerekek, és a rendőrségi nyomozás során több egymástól független tanú is beszámolt az intézményben tapasztalt erőszakról. A vallomások alapján a fizikai és lelki bántalmazások elkövetőjeként az igazgatót nevezték meg.

A portál információi szerint a kiderült bántalmazások száma az elmúlt hetekben háromról nyolcra nőtt, és további sértettek is várhatóan tanúskodni fognak.

Az igazgató az ellene folyó nyomozást „egy jelenleg is ott dolgozó kollégája bosszúhadjáratának” nevezte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!