Ellazulás nélkül beteggé válhatunk

A 21. század embere állandó feszültségben él, hiszen a hétköznapjaink túlterheltek, ráadásul nehezen találjuk meg a módját annak, hogyan tudunk ellazulni. A stressz szinte mindenütt jelen van, nem is tudjuk teljesen kiiktatni az életünkből, azonban vigyáznunk kell, mert a folytonos idegeskedés idővel betegségek kialakulásához is vezethet. A megállás nélküli "pörgés" nem tesz jót a szívünknek, az állandó feszültség pedig gyomor- és bélrendszeri betegségeket okozhat, de még a lelkünket is veszélyezteti: megfelelő oldás hiányában a tartósan stresszes állapot kiégéshez vezethet.

Vigyázzunk, a munkahelyi stressz kiégéshez vezethet!

A mai világban fontos, hogy tudatosan éljünk. A testi és lelki egészségünk megőrzésének érdekében figyeljük a testünk jelzéseit, és reagáljunk is rá! Próbáljunk meg egészségesen táplálkozni, és töltsünk minél több időt a szabadban, hiszen a megfelelő mennyiségű mozgás a friss levegőn ellenállóbbá tesz minket. Néha vizsgáljuk meg, hogy a munkánk elégedettséggel tölt-e el bennünket, és hogy a munkahelyünkön megfelelő-e a légkör. A munkahelyi stressz ugyanis hosszú távon kiégéshez vezethet.

A kiégés szakaszai

A kiégést érdemes minél előbb felismerni, hiszen nem egyik napról a másikra következik be, hanem több szakaszon is keresztülmegyünk, mire úrrá lesz rajtunk a cselekvőképességünket korlátozó apátia.

1. Idealizmus. Ezt a szakaszt a túlzott lelkesedés jellemzi. Olyan célokat tűzhetünk ki magunk elé, amelyek nem reálisak, a munkakört pedig idealizálhatjuk.

2. Realizmus. Ha lelkesek vagyunk, annak várhatóan a munkáltatónk is örülni fog, és pozitív visszajelzéseket adhat, az ilyen visszajelzések pedig növelhetik a kreativitást és a hatékonyságot.

3. Stagnálás. Az idő előrehaladtával a munka monotonná és unalmassá válhat, amelynek következtében a teljesítményt már nem tudjuk fokozni. Ha ilyenkor nem kapunk új feladatokat, csökkenhet a lelkesedésünk és az érdeklődésünk.

4. Frusztráció. A kevesebb visszajelzés letörhet minket, és abba a csapdába eshetünk, hogy hajszolni kezdjük a tökéletességet, és a tetteinket a bizonyítási kényszer kezdi motiválni. Egyre több időt tölthetünk munkával, ám annál kevesebbet a barátokkal, családtagokkal. A frusztráltság miatt a munkahelyi kapcsolataink is megromolhatnak, a tökéletesség hajszolása közben pedig egyre kevésbé lesz hatékony a munkánk.

5. Apátia. A sok csalódás nyomán apátiába süllyedhetünk. Elkezdjük kerülni a kihívásokat, egyúttal elutasítjuk a munkatársaink segítségét. Az apátia időszakában már mindenképpen segítségre van szükségük.

Segíthetnek a gyógynövények

Ha életmódbeli változtatásokkal sem tudjuk megfelelően kezelni a stresszt, akkor a feszültségoldásban segítségünkre lehetnek a gyógynövények. A recept nélkül kapható Sedacur forte három gyógynövény, a macskagyökér, a komló és a citromfű hatóanyagait tartalmazza: ez a gyógyszer nappal nyugtat, este altat, és nyugodt, pihentető alvást biztosít. A Sedacur forte ugyanakkor a másnapi teljesítményünket, éberségünket és koncentrálóképességünket nem befolyásolja hátrányosan, sőt az autóvezetéshez szükséges képességeinkre sem hat negatívan.

Phytotec

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!