Csehországban becslések szerint magasabb, 25 százalék körüli volt a részvétel az idei EP-választáson, mint 2014-ben, amikor az arra jogosultak 18,2 százaléka járult az urnákhoz. A szombat délutáni urnazárás után nyilvánosságra hozott adatok az egyes régiókból, illetve a nagyobb városokból azt jelzik, hogy a részvételi arány az EP-választáson általában 20 és 30 százalék között mozgott. A Cseh Statisztikai Hivatal honlapján folyamatosan közölt adatok azt mutatják, hogy a legnagyobb érdeklődés a választások iránt Prágában nyilvánult meg, ahol néhány városkerületben meghaladta a 35 százalékot is.


Csehországban az idén negyedik alkalommal tartottak EP-választást. Az első kettőn 28 százalék körül volt a részvételi arány, 2014-ben pedig 18,2 százalék.

A 21 európai parlamenti mandátumért az idén 39 párt és koalíció több mint 800 jelöltje versenyzett. Csehországnak 21 mandátuma van az Európai Parlamentben.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!