Jelentős pénzbírságot szabott ki a Kúria jogerős döntése T. Mészáros Andrásra, aki Érd polgármestereként kampányolt a Fidesz-KDNP mellett az EP-választás utolsó napjaiban. A politikus ezzel valószínűleg a legsúlyosabb büntetést kapta a múlt vasárnapi uniós választás teljes kampányában.


T. Mészáros 2709 érdi elsőválasztónak küldött ki olyan levelet, amelyben a kormánypártok támogatására szólította fel a fiatalokat. A levél szövegét "Érd Megyei Jogú Város Polgármestere" fejléces papírra nyomtatták, a lap alján T. Mészáros polgármesteri aláírása szerepelt, a borítékon pedig Érdet tüntették fel feladóként.

Mindezek ellenére T. Mészáros utólag azzal próbálta kimagyarázni a helyzetet, hogy a Fidesz elkötelezett politikusaként küldte ki a leveleket, és nem közhatalmat gyakorló polgármester. Érvelést nem támasztotta alá konkrétumokkal, a Fidesz-túlsúlyos Pest megyei Területi Választási Bizottság első körben mégis helyt adott neki. A Nemzeti Választási Bizottság azonban - mint arról beszámoltunk - múlt vasárnap, a választás napján elmeszelte a polgármestert. T. Mészáros ezután fordult jogorvoslatért a Kúriához.

A Kúria álláspontja szerint azonban a levél megjelenése, és az abban foglalt tartalom alapján egyértelműen arra lehet következtetni, hogy polgármesteri minőségében szólította meg az elsőválasztókat.

Hangsúlyos a polgármesteri tisztség feltüntetése, illetve Érd városa szimbólumainak megjelenése a levélen. Ha csupán pártpolitikai célból kívánta a kérelmező megszólítani a választókat, nem lett volna szükséges a városban betöltött tisztsége és városi jelképek feltüntetésére, használatára, hanem a pártban betöltött szerepére kellett volna mindössze utalnia. Azzal, hogy ezek feltüntetésre kerültek a levélben, a hangsúly egyértelműen áthelyeződött a polgármesteri minőségére.

A Kúria helyben hagyta az NVB döntését, amely kimondta: T. Mészáros megsértette a választási eljárási törvényben foglalt alapelveket, mert a közvetlen levélkampányában azt a látszatot keltette, hogy a helyi önkormányzat nevében eljárva buzdít a FIDESZ és a KDNP támogatására.

A Kúria ezért 233 ezer forint bírság és 5 ezer forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte az érdi városvezetőt.

A fellebbviteli eljárás során derült ki, hogy a közel félmilliós postaköltséget nem saját zsebből fizette ki, mint ahogy azt korábban a sajtónak állította, hanem a Fidesz nevére számlázta. A Kúria határozata szerint T. Mészáros a bemutatott Fidesz-számlával akarta cáfolni, hogy azt a korábbi megállapítást, hogy közpénzből finanszírozta a magánkampányát.

Arra a kérdésre végül a Kúrián sem derült fény, hogy a polgármester honnan szerezte meg a 2700 választó adatait. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az egyik helyi MSZP-s politikus rendőrségi feljelentést is tett személyes adattal való visszaélés és hivatali visszaélés gyanújával, miután T. Mészáros egyszerű Fidesz-tagként nem juthatott hozzá a választói névjegyzékhez, hiszen annak továbbadását a törvény szigorúan tiltja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!