Korábban akár egy teljes épületet is lezártak egyetlen fertőzött miatt, most viszont már csak az adott lakást helyezik karantén alá.


Kína enyhít bizonyos koronavírus elleni korlátozáson a magas napi fertőzésszám ellenére, miután tömegek tiltakoztak a szigorú lezárások ellen.

Az ország miniszterelnök-helyettese azt is bejelentette, hogy az ország "új helyzettel" néz szembe.

Sokan úgy vélik, hogy a halálos balesethez hozzájárult a régóta érvényben lévő korlátozások, ezt azonban a hatóságok cáfolták. Később más városokban is szerveződtek tiltakozások, melyek az erős rendőri jelenlét miatt azóta valamelyest csillapodtak.

Szerdán egyik pillanatról a másikra Kantonban is feloldották a korlátozásokat, néhány órával azután, hogy a városban heves tiltakozások zajlottak, ahol a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel is.

De más nagyvárosokban, például Sanghajban és Chongqingben is enyhítettek a szabályozásokon.

"Új helyzettel és új feladatokkal néz szembe az ország a járványmegelőzésben és annak ellenőrzésében. A koronavírus betegséget okozó vírussá gyengült. Egyre több embert oltanak be, és gyűlnek a vírus elleni védekezésben szerzett tapasztalatok" - mondta Szun Csunlan, Kína miniszterelnök-helyettes a BBC szerint. Ez pedig éles ellentétben áll a hatóságok korábbi kijelentéseivel, miszerint az országnak szigorú zéró Covid-politikát kell folytatnia.

Kínában az elmúlt napokban regisztrálták a legmagasabb napi koronavírus megbetegedést a járvány kezdete óta. Szerdán több mint 36 000 esetet regisztráltak. Ez a szám azonban még mindig elég alacsony egy 1,4 milliárd lakosságú országban, ahol hivatalosan alig több mint 5200-an haltak meg a járvány kezdete óta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!