Amint arról a 24.hu is beszámolt, nemrég több mint negyven hallgató, teljes osztályok döntöttek úgy, hogy felbontják hallgatói jogviszonyukat az SZFE-n, és a Freeszfe Egyesület keretein belül fejezik be tanulmányaikat. Erre reagálva fogalmazott úgy közleményében az SZFE új vezetősége, hogy


egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti az SZFE diákjait. Ezzel megfosztja őket egy minden elemében megújuló, immár kiemelkedő oktatástechnikai hátteret nyújtó, államilag akkreditált felsőoktatási intézmény, az SZFE képzési lehetőségeitől.

Erre reagált most Enyedi Ildikó egy írásában, melyet Ascher Tamás osztott meg a Facebookon. Szerinte az új vezetőség egyetlen dologról nem beszél, éspedig arról, hogy az a nagy múlt és az az akkreditált, hivatalosan elismert képzés, amit az SZFE kínál, nem a mostani vezetőség munkájának eredménye, hanem éppen azoké az embereké, akik zöme elhagyta az intézményt, és a Freeszfe-ben dolgoznak tovább:

Mióta nyilvános lett, hogy a 2019 es filmes évfolyamok is az eredeti curriculum mentén és az eredeti tanáraikkal szeretnék folytatni tanulmányaikat, (…) azóta várok a megszólalóktól egy mondatot, hogy mondják már ki, de mivel senki nem mondja, ezért nem tudom megállni, és ideírom én: amikor az új SZFE vezetői lekicsinylően úgy fogalmaznak, hogy a diákok egy önképzőköri egyesületet választottak az általuk kínált komoly, elismert, akkreditált, diplomát adó képzés helyett, akkor nem említik, hogy, akik ezeket az akkreditációkat megteremtették (egy szak akkreditálása több éves kemény csapatmunka eredménye) jelenleg nem az új SZFE-n tanítanak. Hanem a FreeSZFE nevű önképzőköri egyesületben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!