Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem az intézménybe felvételizőknek, miután a leendő osztályindító tanárok a mai napig nem kaptak választ sem az osztályindításokkal kapcsolatos állásfoglalásunkra, sem az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, Palkovics Lászlónak küldött levelükre. A közleményben azt írják, hogy az intézmény novemberben meghatározta a 2021/22-es tanévben induló képzéseket és felkérte a tanári kart az induló képzések egy részének szakmai vezetésére.

Az érintett tanárok november 27-én kiadott közleményükben megfogalmaztuk, hogy az osztályindítások kizárólag abban az esetben elképzelhetőek általuk, ha december 20-ig, a felvi.hu megnyitásáig az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztérium tárgyalásokat kezdeményez az Egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról és a rektori pályázat kiírásáról. Mivel ez nem történt meg, elállnak az osztályindítástól.

A jelenlegi vezetéssel nem látjuk szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit. Az egyetemi autonómia hiányában nem tudjuk képviselni megfelelően a hallgatók jogait és érdekeit. Egyáltalán nem látjuk biztosítottnak a tanulás és az oktatás szabadságát. Így fájó szívvel, de elhatározásunknak megfelelően, a mai nappal elállunk az osztályindítástól

- írják.

Kapcsolódó

Elbocsátották az SZFE egyik tanárát

Azonnali hatállyal és indoklás nélkül küldték el Faur Annát, az oktatók szerint kicsinyes, szakmailag elfogadhatatlan a döntés.

Az SZFE visszalépő osztályvezetői:

  • Színművész prózai szakirány: Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia
  • Mozgókép - filmírás BA: Csuja László, Nagy V. Gergő
  • Mozgókép - film- és televíziórendezés BA: Nagy Viktor Oszkár, Mátyássy Áron
  • Mozgókép - gyártásszervezés BA: Sós Judit, Hutlassa Tamás
  • Mozgókép - filmhang BA: Balázs Gábor, Zányi Tamás
  • Mozgókép - filmvágás BA: Lemhényi Réka, Kollányi Tamás
  • Televíziós műsorkészítő BA: Herman Péter, Szórád Máté
  • Filmrendező MA: Enyedi Ildikó, Gigor Attila
  • Filmoperatőr MA: Máthé Tibor, Dévényi Zoltán
  • Látványtervező MA: Pálfi Szabolcs, Radák Judit

Közlemény a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételizőknek

Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem leendő…

Közzétette: Független Szabad Egyetem - 2020. december 21., hétfő

Kapcsolódó

Az SZFE ismét visszatartotta a hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait

Rákérdezett a sajtó, egyből ment az utalás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!