Bardóczi Sándor számítása szerint az okozott kár meghaladhatja a kétmillió forintot, és munkatársai a hivatali szünetet követően megteszik a szükséges hatósági és jogi lépéseket.


Árvízi elleni védekezés címszóval, de engedély nélkül és tévesen vágtak ki fákat a Római-parton Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze szerint.

Bardóczi a Facebook-oldalán azt írta, folyamatos, fotókkal alátámasztott jelzéseket kap Óbudáról, hogy a Római-parton, a Piroska utca és a Római part kereszteződésében valakik kivágtak 6-9 darab fát, melyeket a Főkert ültetett fővárosi tulajdonú közterületre az idei ültetési szezonban.

Hozzátette, a helyszíni hírek szerint a hullámtérben található ingatlanok árvízi védekezése miatt vágtak ki eddig ismeretlen személyek a közterületről fákat, miközben a hullámtéren épült ingatlanok a jogszabály szerint a kerítésük vonalában védekezhetnek, közterületen egyáltalán nem.

„A Dunán most levonuló kisebb árhullám a Hydroinfo adatai szerint Budapesten 658 cm körül fog tetőzni december 27-én.

A hivatali szünetet követően kollegáim helyszíni szemlét tartanak majd a területen és megteszik a szükséges rendőrségi és jogi intézkedéseket az ügyet illetően” – írta Bardóczi.

A főtájépítész arra kéri a lakosságot, ha valaki szemtanúja volt az esetnek, vagy felvételekkel rendelkezik a fakivágásokról, vegye fel a kapcsolatot a tájépítészeti osztállyal.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!