Maga az intézményvezető is aggályosnak tartja a tábla kihelyezését, aminek a kihelyezésébe elmondása szerint nem volt beleszólása. Azonban amíg nem érkezik meg az állásfoglalás a Belügyminisztériumból, nem takarja le a táblát.


Egyre nagyobb hullámokat ver fel a csepeli Jedlik Ányos gimnázium megnyitása, illetve az új iskola falán elhelyezett Orbán-idézetek ügye. Ahogy megírtuk, 2,5x1 méteres, nemzeti színnel bekeretezett idézetek kerültek az intézményben a falra, nem más, mint a „Magyarország hét törvénye” néven korábban elhíresült idézetgyűjtemény, melyet maga a miniszterelnök tett közzé még két éve saját Facebook oldalán.

Megkerestük az intézményvezetőt, Bese Benőt, a kérdéssel kapcsolatban:

– Kinek az ötlete volt az Orbán Viktor-idézetek elhelyezése a falon?

– Erre magam sem tudom a választ, mert mi is szembesültünk a táblával, amikor már fölszerelték.

– Önnek mi a véleménye arról, hogy egy politikai idézet került ki az iskolába?

Ennél többet nem tudok önnek mondani, az imént beszéltem az illetékesekkel, és azt mondták, hogy irányítsam a Dél-pesti Tankerületi Központhoz azokat a kérdéseket, amik ezzel kapcsolatosak, úgyhogy ezt tudom mondani.

Éppen ezért kértem én állásfoglalást, hogy ez egy állami fenntartású iskolában az illetékesek szerint kihelyezhető-e ilyen tartalom, de azt még nem kaptuk meg.

– Arra nem gondolt, hogy az állásfoglalásig ideiglenesen letakarják a táblát?

– Én általában meg szoktam várni az állásfoglalást, mert nyilván, ha valamit hivatalosan kapok, akkor ahhoz tudom tartani magam. Amíg dilemmában vagyok, mert mondjuk a szabályzás nem egyértelmű, addig várok.

Maruzsa Zoltán, Dömötör Csaba Németh Szilárd a saját közösségi oldalukon nem mulasztottak el fényképet is közzétenni az idézetről.

A kommentelők azonban nem voltak túlságosan megértőek. Néhány jellemző komment, az eddigi termésből:

„Tehát mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az Oroszoknak, a Szovjetúniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk”

– ezek az alap hazugságok lemaradtak a falról véletlenül...

2008 előtti Orbán idézetek kellenének...

„Meg kell köszönni drága jó miniszterelnök urunknak, az lenne a minimum, hogy nevezzük át Orbán Viktor Gimnáziumnak. Es jó lenne meg kitenni a falra par idézetet es néhány kepét is a drága jó miniszterelnökünkről, mert sok a fehér falfelület. OK, egy méltó helyre Németh Szilárd is kikerülhet.”

Volt, aki egyszerűen odaidézte a Jedlik Ányos gimnázium álláshirdetését, ami szerint a korrektnek mondható felújítás mellett, ami közben az Orbán-idézetek kihelyezésére is jutott idő és energia, az iskola éppen biológia–földrajz, testnevelés, informatika, francia nyelv, ének-zene, és matematika szakos középiskolai tanárt, valamint takarítót keres.

Kerestük a Dél-Pesti Tankerületi Központ vezetőjét, Tóth Jánost, aki értekezleten volt, későbbi megkeresésünk alkalmából házon kívül tartózkodott. Bár ígérték a központtól, hogy visszahívnak, ez eddig nem történt meg. Adott esetben cikkünket frissítjük.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!