Büntetőper zajlik Veronában, a városi bíróságon a 2017. január huszadikán éjjel történt, tizenhét magyar életét követelő buszbaleset nyomán.

Az első tárgyalási nap tavaly október harmincadikán zajlott, a következő december közepén, majd március elsején, a mai a negyedik alkalom.

Az eljárásnak hat vádlottja van:

  • öten az autópálya biztonságáért felelő mérnökök
  • a hatodik pedig V. János, aki elvileg a baleset idején vezette a buszt.

Azért elvileg, mert V. János, bár kezdetben elismerte, hogy ő vezette a buszt, utóbb azzal állt elő, s védekezését is erre alapozza, hogy a kérdéses időpontban mégsem ő, hanem a balesetben életét vesztő váltótársa ült a volán mögött. (V. János Békéscsabán él, Magyarországon nincs ellene eljárás, Veronában egyetlen tárgyalási napon sem jelent meg, ügyvédje képviseli, a hozzátartozóktól a mai napig nem kért bocsánatot.)

Néhány szülő ma elhunyt gyereke fotójával pólóján jelent meg a tárgyaláson, ezzel tiltakozva, hogy a mai napig nincs felelőse a tragédiának. Kifogásolják, hogy két és fél évvel a baleset után még mindig csupán az adategyeztetésnél tart a bírósági procedúra.

Fotó: Marjai János / 24.hu

(Helyszíni riportunkat hétvégén olvashatják majd.)

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!