Filmbe illő közlekedési baleset történt a kedd este Budapesten, a Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében. Egy 68 éves férfi Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy Nissannak, melyet egy nő vezetett.

Az ütközés következtében a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol szemből, egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, az ütközés elkerülése érdekében a kormányt jobbra rántotta és az útpadkának ütközött.

A padkának ütközött autó vezetője kiszállt és a balesetet okozó Mercedes sofőrjéhez ment, aki ekkora már kiszállt az autóból. A vétkes sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, majd beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve megpróbálta elhagyni a helyszínt. A vétlen férfi ettől a motorháztetőre esett, akit a menekülő sofőr 55 méteren át vitt magával a motorháztetőn.

Az elütött férfi végig erősen kapaszkodott a Mercedes motorháztetőjébe és csak lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia. Végül könnyű sérülésekkel megúszta a történteket.

A balesethez riasztott rendőrök az erősen ittas 68 éves férfit a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Fotók: police.hu. Kiemelt kép: a rendőrség felvétele a baleset rekonstruálásáról


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!