A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította a Demokratikus Koalíció (DK) feljelentését, amit a párt Rákay Philip médiaszereplő, televíziós műsorvezető budavári önkormányzati lakása miatt tett - közölte keddi sajtótájékoztatóján Sebián-Petrovszki László.

A DK pártigazgatója keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Rákay Philip és felesége korábban egy 24 négyzetméteres, VIII. kerületi, földszinti lakást vásárolt, amit napokon belül elcseréltek egy hatvan négyzetméteres budavári önkormányzati lakás örökbérleti jogára. Sebián-Petrovszki hozzátette, hogy a budai lakásért havi 39 ezer forint bérleti díjat kell fizetniük.

Hangsúlyozta, hogy a VIII. kerületi lakás korábbi tulajdonosa ezután visszavásárolta az ingatlant attól, akivel a műsorvezető és neje elcserélte azt a bérleti jogért. "Ez egy klasszikus ingatlanpanamának tűnik", a BRFK határozata szerint azonban ez nem számít bűncselekménynek - mondta a képviselő, aki szerint "ez kicsiben megmutatja a Fidesz-ország működését, amíg a Fidesz marad, addig maradni fog ez a következmények nélküliség".

Az ügyről először lapunk számolt be, az előzményekről itt olvashatnak:

Kapcsolódó

Kálvária téri kis lakáson át a Várba: így jutottak önkormányzati ingatlanhoz Rákay Philipék

A Fidesz-gyűlések egykori házigazdája, illetve a felesége Kálvária téri, 24 négyzetméteres lakást adott a Bécsi kapu téri bérlakásáért cserébe.

A Telex birtokába jutott rendőrségi irat szerint nincs szó hivatali visszaélésről, mivel a hivatalos személyek nem közhatalmuk gyakorlása közben léptek fel, amikor önkormányzati lakásokat béreltek és nincs szó nincs szó hűtlen kezelésről sem, mert a rendőrség szerint valóban csere útján jutottak lakáshoz Rákayék, akik az önkormányzat vonatkozó rendeletének megfelelő "költségelvű" lakbért fizetnek a vári ingatlanokért. Az indoklás szerint csalás sem történt, mivel az "nem ejtették tévedésbe" az önkormányzatot azzal, hogy az egész lakásügylet végén a VIII. kerületi lakást az eredeti tulajdonosa vásárolta vissza és az I. kerületet sem érte kár, mert a rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy Rákayék ne fizetnék a havi 38 826-os bérleti díjat és fel is újították az ingatlant.

A hírportál azt írja, hogy a feljelentésben szerepelt Kuna Tibor, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Palkovics Mihály innovációs és technológiai miniszter, Bayer Zsolt, illetve a korábbi I. kerületi polgármester, Nagy Gábor Tamás és szülei vári önkormányzati bérleményének ügye is. Utóbbi kettőről, írják, a rendőrség megállapította, hogy korábbi feljelentések nyomán már vizsgálta, a többi esetében pedig lényegében ugyanarra jutottak, mint Rákayék esetében.

Kapcsolódó

Palkovics László is szerzett egy olcsó önkormányzati lakást a Várban

A kerületi lakásrendelet alapján 32 ezer forint bérleti díjat fizethet a havi kétmilliót kereső innovációs miniszter a felújított műemléképületben található ingatlanért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!