A Lime március 19-én tüntette el a rollereket a fővárosból. Erről a felhasználókat nem értesítették, és közleményt sem adtak ki Magyarországon, az angol nyelvű tájékoztatás - miszerint a koronavírus-járvány miatt Dél-Koreát leszámítva világszerte szüneteltetik tevékenységüket - múlt heti keltezésű. Ez sokakat váratlanul ért: volt, aki néhány nappal korábban pont azért váltott bérletet, mert a járvány miatt akarta használni a rollereket, ő bukta a pénzét. Ilyen esetekben különösen kellemetlen, hogy egy helyi jelenléttel nem rendelkező, a hazai jogszabályokat nem követő társasággal kell vitatkoznia. Mivel a szolgáltatást egy holland társaság nyújtja, a hazai fogyasztóvédelem segítségében sem lehet bízni.


Pedig kevés közlekedési eszköz terjedt el olyan viharos gyorsasággal a világban, mint az e-rollerek. Az első modern lítium-ion akkumulátoros e-rollerek 2017-ben jelentek meg nagyobb számban, majd rögtön ebben az évben el is indult a Bird és a Lime dokkolás nélküli e-roller megosztó rendszere.

A két legnagyobb e-rolleres cég 220 városban van jelen az Egyesült Államokban és Európa három tucat országában. Bár pontos számokat nem közölnek, a Lime-nak körülbelül 120 ezer rollere lehet, és a Bird-nek is hasonlóan sok. És ez most mind áll.

A negyedmillió leállított roller közül kétséges, hogy mennyi fog valaha újraindulni.

A járvány megjelenése miatt összeomló kereslet miatt ugyanis a legnagyobb rolleres cégek március végén leállították szinte az összes városban a működésüket. Budapesten a Lime hazai kihívója, a Breezy rollerei is eltűntek az utcákról. (Utóbbinál a honlapon most az olvasható, hogy átmenetileg bevonták rollerjeiket, mert "komoly fejlődési pillanat előtt vagyunk! Ha minden a terveink szerint halad, egy megújult, modernebb és minden tekintetben jobb szolgáltatással találjátok szembe magatokat, amikor visszatérünk!") Az összeomlás mérete egészen elképesztő: a Bloomberg információi szerint Párizsban 98 százalékkal estek vissza a bérlések márciusban csupán néhány nap alatt.

Érdekes kérdés, hogy miért álltak le teljesen. Hiszen a kerékpárosok számára vagy éppen Budapesten a Mol Bubi bérlésekre még jótékony hatással is volt a járvány, sokan inkább nyeregbe szálltak, hogy ne kelljen másokkal közösen közlekedniük. Ez elvileg az e-rollerek iránt is növelhette volna a keresletet.

Ezeket azonban - különösen Budapesten - alapvetően külföldiek, turisták használták, márpedig a turizmus leállt. A koronavírus-járvány gyorsan megmutatta, hogy bár jól hangzó toposz, hogy a megosztás alapú e-rollereknek is fontos szerepe lehet a mikromobilitásban, ezek alapvetően gyalogolni nem kívánó turisták városnéző eszközei.

Az amerikai Szilícium-völgyben szívesen fektetnek be ígéretekbe: az e-rolleres cégek is évek óta gigantikus veszteségeket termelnek, de ez benne volt a pakliban. A fejlett világ több tucat hasonló cége közül ugyanis a befektetői várakozások szerint a néhány leggyorsabban növekvő maradhat meg, és ezek akkor már - konkurencia hiányában - magasabb árakkal nyereséget is tudnak termelni.

Ezzel együtt a cégeknél már eddig se mentek túl jól a dolgok: a Lime éppen januárban vonult ki 12 városból, és minden nagyobb amerikai e-rolleres cég már tavaly leépítésekbe kezdett. A probléma fő oka, hogy egyelőre egyszerűen nem éri meg az üzemeltetés: a The Intelligence számításai szerint a bruttó árrés egy út után 20 dollárcent lehet, ami a teljes bevétel 19 százaléka. Ha nem lenne elégethető tőke, akkor ebből kellene a teljes cég gazdálkodását, növekedését és marketingjét is finanszírozni.

Ilyen körülmények között az az egy-két vállalkozás maradhat életben az e-rolleres piacon, amelyik a legtöbb elégethető tőkét összegyűjti. A Lime például a nyilvános adatok szerint 800 millió dollár (260 milliárd forintnyi) tőkét gyűjtött, a cég értékét pedig 2,4 milliárd dollárra, 780 milliárd forintra árazta be a piac korábban.

Most már viszont csak nagyjából 400 millió dollárt érhet, ugyanis mivel januárban mindössze 50 millió dollár készpénze volt a veszteséget termelő cégnek, csődbe megy, ha nagyon gyorsan nem jut friss tőkéhez.

Nem csoda, hogy megszorításokra kényszerültek a cégek. A Lime még januárban elküldött a körülbelül 700 emberéből 100-at, márciusban pedig újabb akár 70-et. A Bird a munkavállalói 30 százalékát bocsátotta el.

A cégek már nem a növekedésről, hanem a túlélésről álmodnak. Márpedig a koronavírus-járvány miatti, várhatóan több hónapos közlekedési visszaesés és a turizmus talán még hosszabb ideig várható mélyrepülése nem túl rózsás jövőt fest nekik.

A cégek túlélési esélyeit rontja, hogy a legalitás határán működnek. Egyre több városból tiltották ki őket, de az adófizetés is jelentős kockázat. Az amerikai techcégek bejáratott mantrája, hogy ők valami olyan innovatív megoldást találtak ki, amire a lassú bürokrácia és a begyöpösödött politikusok nincsenek felkészülve.

Ez azonban csak porhintés, elég egyértelműek a szabályok arra, hogy kinek mikor és milyen szolgáltatás után hol kell adóznia. Akármilyen eszközt adnak is bérbe, áfát fizetni és számlát adni mindenképpen kell(ene). De hiába kérdeztünk rá korábban olyan pofonegyszerű és egzakt dolgokra a Lime magyarországi sajtókapcsolatánál, hogy fizetnek-e áfát, és adnak-e számlát, erre egyszerűen nem válaszoltak. Mint ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, nekünk nem sikerült a rendszerben számlát kapni, márpedig e nélkül irreális azt feltételezni, hogy áfát fizetnének.

A cég más információkat sem akar megosztani a működéséről. Például arra a kérdésünkre, hogy hány darab e-rollert lehet tőlük bérelni, mellébeszéléssel válaszoltak. Az applikációban sem jelenik ez meg konkrétan, mi korábban körülbelül 500 eszközt számoltunk meg. Arra szintén nem válaszoltak, hogy mennyi felhasználójuk van, vagy hogy mennyi ideig tudnak egy rollert használni.

Az V. kerületben olyan szabályt hoztak, hogy a tilosban hagyott rollereket elszállítják, és közigazgatási eljárás után adják vissza. A Lime azt kommunikálja, hogy ők minden szabályozást hajlandók betartani, illetve hogy ellenőrizik, hogy hol parkolják le a bérlők a rollereket, ám ahogy megjelent a szabályozás, azonnal letiltották Belváros-Lipótvárost a bérelhető területek között.

A Lime a gig economy (haknigazdaság) receptje alapján dolgozik: nincsenek Magyarországon alkalmazottai, pontosabban a helyi marketingért felelős Lime Technology Kft.-nek egyetlen munkavállalója van a kezdetek óta. A töltést és a szerelést a "juicer"-ekre bízták. Elvileg a cégnél csak vállalkozói igazolvánnyal vagy cégként lehetett dolgozni. Mindenesetre egy online fórumon egy juicer például azt írta, hogy a munka adózási részéről fogalma sincsen. De pont ez a lényege a gig economy-nak: a rosszul fizetett feladatokat munkavállalók helyett magánszemélyekre bízzák, és áttolják az adózás felelősségét. Mivel ezek rosszul fizetett munkák, teljesen legálisan már nem is igazán érné meg ezeket elvégezni. Most pedig az alapvetően katás egyéni vállalkozóként dolgozó juicerek bevétel nélkül maradtak. Ha egyszer újraindulnak az e-rollerek, valahogy az ő bizalmukat is vissza kellene nyerni.

Kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!