Belső vizsgálat lefolytatására kérte fel Szalmán bin Abdel-Azíz szaúd-arábiai király az államügyészt az október 2-án eltűnt szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsí ügyében - közölte egy szaúd-arábiai hivatalos forrás a Reuters hírügynökséggel hétfőn.


A király a vizsgálatot az isztambuli török-szaúdi közös nyomozócsoport által összegyűjtött információk alapján rendelte el - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás.

Hozzátette: a nyomozás időtartama egyelőre nem ismert, de az államügyészt megkérték, hogy gyorsan végezze el a munkát.

Török diplomáciai forrás szerint Ankara ugyanakkor újra elrendelte Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának átkutatását, amit már egy hete bejelentett, akkor azonban a két ország végül megegyezett az ügy közös kivizsgálásában.

Hasogdzsinak egy hete veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi konzulátust. A férfi török menyasszonyával ment el a külképviselethez, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen. A nő a konzulátus előtt várta vőlegényét, de szerinte Hasogdzsi nem jött ki az épületből, és azóta senki sem hallott róla.

Az Anadolu török hírügynökség korábban török biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy múlt kedden 15 szaúdi állampolgár, köztük több tisztségviselő érkezett két külön repülőgéppel Isztambulba, és a konzulátuson voltak, amikor Hasogdzsi is ott járt, majd ugyanazon a napon elhagyták az országot.

A szaúdi abszolút monarchia bírálójaként ismert Hasogdzsi tavaly hagyta el hazáját, és azóta az Egyesült Államokban élt. Írt a többi között a The Washington Post című tekintélyes amerikai lapnak is. (MTI, illusztráció: Europress - AFP PHOTO / SAUDI ROYAL PALACE / BANDAR AL-JALOUD)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!