Csaknem öt évvel legutóbbi mérkőzése után újra ringbe száll Felix Sturm, a németek világbajnok profi ökölvívója. A közép- és nagyközépsúlyban is csúcsra ért 41 éves bokszoló csütörtökön közölte, hogy december 19-én lép a kötelek közé, a helyszín és az ellenfél azonban még nem ismert, számolt be róla az MTI.

Visszatérek a gyökereimhez, a hamburgi Universum istállóhoz, és kész vagyok visszatérni a világ csúcsára is. Ez az utazás még csak most kezdődik

- jelentette be a boszniai születésű ökölvívó.

Sturm 2001-ben kezdte pályafutását a profik között (az Universumben a többi közt Erdei Zsolt is a csapattársa volt), három döntetlen mellett 40 győzelem és öt vereség a mérlege. Ugyanakkor 2016 óta nem lépett szorítóba, mivel doppingvétségen érték.

Tavaly áprilisban letartóztatták adócsalás és doppingszerekkel való visszaélés vádjával,

majd decemberben 300 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Mike Tyson visszatér, de minek?

Nagy élmény lesz újra a ringben látni, de nem biztos, hogy jó irány, ha a boksz megmentői a múltból érkeznek.

A világbajnok bokszveteránok közül novemberben visszatér az 54 éves Mike Tyson és az 51 esztendős Roy Jones Jr. is, akik 28-án csapnak össze Los Angelesben egy jótékonysági meccsen. Előbbi 2005-ben bokszolt utoljára, míg utóbbi 2018-ban vonult vissza hivatalosan.

Kiemelt kép: DAGMAR KIELHORN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!