Megismerheted az év ásványát, a korundot, vagyis a rubint és a zafírt a MOM Sportban február 24-25-ig.


Szenzációs lelet is látható lesz az idei első Lelkes Ásványbörzén a MOM Sportban. Ahogy már megszokhattuk és megszerettük:

120 hazai és külföldi kereskedőnél, 2000 négyzetméteren.

A Magyarhoni Földtani Társulat, 2016-tól évente kihirdeti az „Év ásványa” címet, a 2024-es győztes a korund lett. A korund (alumínium-oxid), a gyémánt után a legnagyobb keménységű ásvány. Mind a zafír, mind a rubin a korund ásványok családjába tartozik, és mindkettőből gyönyörű ékszereket is készítenek. Az ásvány a színét a kémiai szerkezetében lévő nyomelemekből kapja. E szennyeződések nélkül színtelen lenne. A króm nyomai vörös színt adnak a korundnak, rubin lesz belőle. Míg egy sor más nyomelem többféle színt ad a korundnak, amik a zafírok. De a színtelen korundok is zafírok. Fotó- és ásvány kiállítás mutatja be az év ásványát a rendezvényen.

2024. január 21-én egy

A nagyközönség ezeket a meteoritokat most, börzén láthatja először egy kiállítás keretében.

Kiállítások és programok:

• 3D vetítés barlangokról.

• Interaktív földtudományos játszóházak és bemutató.

• Kígyósimogató fotózási lehetőséggel.

• Drágakő-határozás.

• Szakmai előadások.

• Aranymosás.

• Kreatív játszóház.

• Arcfestés, henna és csillámtetoválás.

• Kőszobrászat, kőcsiszolás.

• UV lámpás ásványbemutató.

• Egészségsziget.

Időpont: február 24-25-ig.

Nyitva tartás:

Szombaton: 10-19 óráig

Vasárnap: 10-18 óráig

Cím: 1123 Budapest, Csörsz utca 14-16.

Jegyelővétel: ITT

Bővebb információ: ITT

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!