2017 májusában egy hétfő délutánon a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében egy kocsi összeütközött egy másik autóval, majd egy Dózsa György úti buszmegállóba hajtott. Ebben a balesetben halt meg Péter is, akit felesége és az akkor másfél éves kisfia várt volna haza.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/152051-793619-1732228277-94356-743496-1540842004-dozsagyorgyutibaleset.jpg)
Apuka nélkül maradt kisfiú, férj nélkül maradt feleség és egy közös születésnapi videó, ami utolsó emlékként megmaradt a legrosszabbakat átélő családnak. A borzalmas tragédia után először, a Fókuszban szólal meg a brutális autóbalesetben elhunyt férfi felesége.
Éva azt mondja másfél év kellett ahhoz, hogy beszélni tudjon a történtekről. Elmondta, hogy a baleset napján a férja délután már elérhetetlen volt, de ekkor még nem gondolt semmi rosszra. Este nyolckor viszont rendőrök kopogtak be hozzá, elmondták, hogy a férje súlyos balesetet szenvedett és kórházba szállították.
"Várnunk kellett jó sokat, utána jött le az ügyeletes orvos és elmondta, hogy nem tudták megmenteni."
- mondta az asszony, aki még aznap elköltözött a nagyszülőkhöz a családi otthonból a kisfiúval, mert nem tudtak már ott maradni. A kisfiú tudja, hogy nincs apukája, de azt, hogy miért még nem mondták el neki.
A Fókusz riportja: