Folytatódott szeptember 19-én a tárgyalás a budapesti Dózsa György úti halálos baleset ügyében.

Mint arról mi is beszámoltunk, 2017 májusában két autó összeütközött egy kereszteződésben, majd az egyik kocsi belecsapódott egy trolimegállóba. Ketten meghaltak.

A két áldozatról később kiderült, hogy kollégák voltak. Az egyik egy Citroënben ült, a másik pedig a buszmegállóban vesztette életét. Azt is megírták híroldalak annak idején, hogy a balesetet okozó férfi, M. Richárd a baleset előtt nem vásárolta meg a Mercedest, amivel aztán karambolozott.

Mint azt a Blikk írja a bírósági tárgyalással kapcsolatban, a baleset azért is következett be, mert ketten is hibáztak:

a szakértő megállapítása szerint a két halálos áldozatot követelő baleset elkerülhető lett volna, ha a Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve ha M. Richárd nem hajt akkora sebességgel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>