A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a 39 éves férfinek az ügyében, aki nem nyújtott kellő időben segítséget élettársának. A nő meghalt - írja a Police.hu.

Egy pilisvörösvári lakás hálószobájában, az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét az ott lakó nő 2019. április 10-én reggel.

Az ágyon ülve előrehajolt, a kötél pedig megfeszült. A szintén a lakásban tartózkodó párja észrevette, ám nem szabadította ki azonnal. Elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő fejét a kötélből.

Hiába értesítette a mentőket, majd próbálta újraéleszteni, elkésett, a nő megfulladt. A bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy ha a férfi azonnal kiszabadította volna a nőt és időben megkezdte volna újraélesztését, megmenthette volna életét.

A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével meggyanúsították, bűnösségét nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

hirdetés


hirdetés