Egy Kína Hupej tartományának Jüejang városából származó nő azzal vádolja az egyik férfi munkatársát, hogy még 2021 májusában beszélgetés közben annyira megölelte, hogy először felsikoltott a fájdalomtól, majd jóval később az is kiderült, hogy az öleléstől több bordája is eltört.


Az ölelést követően a nő kellemetlen fájdalmat érzett a mellkasában, de mivel azt gondolta, hogy a fájdalom csak átmeneti lesz, ezért csak a munka után kente be a bőrét kezelésképp olajjal.

Végül öt nappal későbbre erősödtek fel annyira a fájdalmai, hogy orvoshoz menjen, ahol megröntgenezték, és kiderült, hogy három bordája is eltört.

A meg nem nevezett személyazonoságú nő a Yahoo News oldalán megjelenő, ázsiai híreket bemutató NextShark nevű blog szerint azt állítja, hogy az orvosi diagnózis után találkozott a férfi kollégájával, mivel beszélni akart vele az számlái megtérítéséről. De nem tudtak megegyezni: a férfi azzal védekezett, hogy az ölelése szívélyes volt, és a kollégájának amúgy sincs bizonyítéka arra, hogy a sérülése az ölelésének következménye lett volna.

Ezért a sértett úgy döntött, hogy pert indít a munkatársa ellen. A bíró pedig úgy vélte, nincs bizonyíték arra, hogy a nő bordatörését más fizikai tevékenység okozta volna, ezért arra kötelezték a kollégáját, hogy fizessen neki 10 ezer jüan kártérítésként - ami közel 600 ezer forintnak felel meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!