Állítása szerint azért növelte a sebességét, mert úgy érzékelte, hogy rátapadt az egyik mögötte haladó BMW. A szemtanúk szerint azonban egyértelműen úgy tűnt, hogy versenyzik egymással a két jármű.


Ahogy arról beszámoltunk, pénteken délben közzétette a rendőrség az Árpád hídon történt halálos gázolásról készült videófelvételeket.

A BMW-s sofőr pedig arról beszélt, hogy ő a Mercedes sebességétől teljesen függetlenül növelte a saját sebességét. A szemtanúk szerint azonban egyértelműen úgy tűnt, hogy versenyzik egymással a két jármű.

A rendőrség tájékoztatása szerint két sofőr is súlyos sérüléseket szenvedett a baleset során, az RTL stábja azonban ennek semmilyen jelét nem látta a letartóztatott gázolón.

A hatóságok vizsgálják a gyorsulási versenyben résztvevő másik két autós felelősségét, illetve azt is, hogy miért kerültek ki fotók a végtagjait elveszítő áldozatról a közösségi oldalakra.

A pénteki sajtótájékoztatón zéró toleranciát hirdettek a gyorsulási verseny résztvevői ellen és bejelentették, hogy az év második felében fokozottan ellenőrzik majd azokat az utakat a fővárosban, ahol korábban már tapasztaltak illegális versenyeket.

(via rtl.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!