Március 28-án, szombaton lépett volna fel Budapesten, az A38-on Kenny Larkin, legendás detroiti techno dj és producer, azonban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben minden koncertet és bulit, így ezt az eseményt is lefújták. A szervező LavaLava szombaton közleményben jelezte, hogy a fellépő gázsiját és egyéb költségeket már hetekkel ezelőtt elutalták, ám mivel a bulit nem lehet megrendezni, vis maior helyzet alakult ki és a szerződés értelmében Kenny Larkinnak vissza kellene fizetnie az összeget. Csakhogy ez eddig nem történt meg.


Főhősünk két hetes levelezés után sem hajlandó visszautalni a pénzt (egy 4 számjegyű euróösszegről beszélünk). Kenny Larkin ezt azzal indokolja, hogy nincs pénze, elköltötte már, amit utaltunk

- írták a szervezők, akik ezért úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák az esetet és mindeközben megteszik a szükséges jogi lépéseket is. Hozzátették, hogy felmerült bennük egy esetleges későbbi buli lehetősége is, de ezt Kenny Larkin viselkedése miatt inkább elvetették.

Később Kenny Larkin is posztolt a témában a Facebookra, azt írta, számlákra költötte el azt a pénzt. Mint fellépőt, a jelenlegi helyzet őt is nehezen érinti, többször is felajánlotta, hogy tegyék át máskorra a bulit, de ebben nem tudott megegyezni a szervezőkkel. A posztjában azt is írta, hogy felvetette annak a lehetőségét, hogy amikor majd ismét turnézik, akkor visszafizeti az összeget. "Úgy tűnik, más megoldást választanak" - jegyezte meg.

Kiemelt kép: Facebook / Kenny Larkin


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!