Megállapodás közelébe jutottak az ellenzéki pártok az országos lista helyeinek elosztásában, már csak egy-két helyről megy a vita. Az első negyvenöt hely eloszlása így néz ki a jelen állás szerint az ATV információi szerint: a DK 14, a Jobbik 12, a Momentum 8, az MSZP és a Párbeszéd együtt 8, az LMP pedig 3 vagy 4.


Az LMP-nek garanciát adott a DK, a Jobbik és a Momentum, ha a várakozással szemben csak egy jelöltje nyerne egyéniben, akkor biztosítják a frakcióalakításhoz szükséges mandátumot.

Az MSZP és Párbeszéd nem teljesen elégedett ezzel a felosztással, az MSZP ugyanis egymaga szeretett volna annyi helyet, mint a Momentum, vagyis nyolcat, és a megállapodáshoz teljes konszenzus kell. Az ATV szerint a szocialisták most már beérnék hét hellyel, és ha a Párbeszéd esetében kettővel számolunk, akkor összesen egy mandátumról megy a vita.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!