Az ellenzéki pártok azt kérik, hogy az állam fizesse ki azt a pénzt, amivel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek tartozik - közölte a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


Varju László azt mondta, hogy az erről szóló javaslatot a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem tudták megvitatni a bizottság ülésén. Hozzátette, az ülésen arról is beszélni kellett volna, hogy az euró árfolyama "soha nem látott értéket ér el".

A DK alelnöke megjegyezte, hogy a kormánypártok négy év alatt a költségvetési bizottsági ülések harminc százalékán nem jelentek meg. A sajtótájékoztatón részt vett Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, aki emlékeztetett, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség 1981-ben kapta meg a bevett és elismert státuszát. A jelenlegi kormány azonban megvonta egyházi státuszunkat és "hajszát indítottak ellenünk" - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság szerint az egyházi státuszukat vissza kell adni, de ezt a döntést a kormány nem veszi figyelembe, ezért nem kapják meg a kiegészítő támogatást. Iványi Gábor azt mondta, a kormány 2016 óta mintegy 12 milliárd forint tartozást halmozott fel velük szemben, amiből ki tudnák fizetni a saját hárommilliárd forintos tartozásukat.

Bősz Anett, a DK frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy ami Iványi Gáborral és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel történik, az szimbóluma annak, amit 2010 óta a kormány megvalósít. Egy elhibázott társadalom- és gazdaságpolitika mellett legalább annak a szociális ellátórendszernek működnie kellene, ami az "élet napos oldalából kiszorulókat" el tudja látni - hangsúlyozta.

A politikus úgy fogalmazott, az, hogy "rá lehetett törni az ajtót fegyveres NAV-osokkal" erre az egyházra és Iványi Gáborra, jól mutatja, hogy a hatalom "nemcsak gőgös, de rendkívül cinikus és igazságtalan".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!