Egymással összehangoltan küld szavazóköri delegáltakat a május végi európai parlamenti választásra a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum.


Az ellenzéki pártok képviselői csütörtökön Budapesten, közös sajtótájékoztatón jelentették be szándékukat, amelynek célja, hogy a több mint 10 ezer szavazókör mindegyikében legyen legalább egy ellenzéki delegált.

Varju László, a DK alelnöke elmondta, az ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy ellenőrizniük kell a "Fidesz választási rendszerét".

Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a tavalyi parlamenti választáson történhettek visszaélések azokban a szavazókörökben, ahol az ellenzék nem képviseltette magát. Kijelentette, céljuk, hogy egy tisztességes választáson olyan "gyomrost" vigyenek be a "rezsimnek", amelyből az önkormányzati választásokig nem tud felállni.

Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője kifejtette, az ellenzéki pártok egyeztetése azért is fontos, mert éppen most igazolódott be egy "kamupárt" Fideszhez köthető korábbi választási visszaélése.

A szocialista politikus arra kérte az ellenzéki szavazókat, hogy vállalják a szavazóköri delegáltsággal járó feladatokat és ezzel őrködjenek a választások tisztasága felett.

Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja hatalmas lehetőségnek nevezte az ellenzéki egyeztetést. Szerinte a Fidesz a centrális erőtér kialakításával sokáig "eszetlenül versenyeztette" az ellenzéket, amely sokáig nem értette a "rendszer természetét".

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja közölte, pártja mindig partner az "értelmes együttműködésben", amely reményeik szerint az őszi önkormányzati választásokig megmarad.

Pitz Dániel, az LMP ifjúsági szervezetének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi parlamenti voksoláson aránytalanul magas volt az érvénytelen szavazatok aránya, ahol az ellenzéknek nem volt delegáltja, kezdeményezésükkel ezért a hasonló eseteket szeretnék megelőzni.

Kérdésekre válaszolva a politikusok közölték, tavaly áprilisban a Jobbiknak 8.300, az MSZP-nek 5.600, a DK-nak pedig több mint 3 ezer delegáltja volt. Az EP-választásra az interneten és telefonon is megkezdték a toborzást. (MTI, fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!