A Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a csütörtöki, nyíregyházi fináléban 3-1-re legyőzte a házigazdát. Ez volt a Vasas 13. kupagyőzelme szerezte, amivel egyedül vezeti az örökrangsort.

Az MTI tudósítása szerint az első felvonásban a címvédő Nyíregyháza villámrajtot vett, 14-7-re is vezetett, ám a Vasas az azeri Ayshan Abdulazimova ponterős játékának köszönhetően egyenlített, majd két szettlabdát hárítva előnybe került. A második játszmában a fővárosiak ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták: okos, taktikus játékkal, több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően különösebb izgalom nélkül duplázták meg előnyüket.

A kupagyőztes Vasas. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A harmadik szettben sokáig úgy tűnt, a Vasas a lehető legrövidebb idő alatt le tudja zárni a találkozót, ám a játékrész hajrájára a Varga Elizabeth vezette hazaiak feltámadtak és mérkőzéslabdát hárítva szépítettek.

A negyedik szett hozta a legszorosabb küzdelmet, végig fej fej mellett haladtak az együttesek. Ráadásul egy egészen egyedi időkérést is köszönhetünk ennek a játékrésznek, ugyanis a nyíregyháziakat irányító Hollósy László megragadta az alkalmat, hogy panaszt tegyen a szövetségnél.

És ezúton jelentem a Magyar Röplabda Szövetségnek, hogy Adler László 4-5 éve folyamatosan ellenem fúj, nevetséges, hogy egyszerűen nem képes három érintést befújni egy kupadöntőn

- mondta, és kezével még nyomatékosította is az elhangzottakat (az M4 közvetítésében 2:12:11-től érdemes figyelni).

Bár a nyíregyháziak a folytatásban több mérkőzéslabdát hárítottak - egyszer a videobíró segítségével -, a Vasas nyerte több mint 135 perces finálét

A bronzérmet a Jászberény ellen diadalmaskodó Újpest szerezte meg.

Női röplabda Magyar Kupa, döntő

Vasas Óbuda-Fatum Nyíregyháza 3-1 (25, 17, -24, 26)
a legjobb pontszerzők: Kostelanská, Abdulazimova 23-23 pont, Török 21, illetve Varga 27, Limarjeva 18

a 3. helyért:
UTE-Jászberény VT 3-0 (15, 16, 23)

A kiemelt képen Hollósy László. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!