Elköltözik Németországból Aj Vej-vej világhírű kínai ellenzéki művész, döntését a német társadalom zártságával indokolta egy pénteki lapinterjúban.


Ennek az országnak nincs szüksége rám

- mondta a családjával 2015 óta berlini emigrációban élő kínai ellenzéki művész, Aj Vej-vej, aki döntését a német társadalom zártságával indokolta a Die Welt című német lapnak adott interjúban. Kiemelte, hogy "Németország nem nyitott társadalom", hanem "olyan társadalom, amely nyitott szeretne lenni, de főleg saját magát védi".

A német kultúra annyira erős, hogy nem igazán fogad el más gondolatokat és érveket, alig van tér a nyílt vitákra, alig van tisztelet az eltérő hangok iránt

- mondta.

Aj Vej-vejt azt is bántja, hogy a Berlinale nemzetközi filmfesztiválon az utóbbi években egyetlen alkotását sem fogadták be. "A német főváros szemléjének programjába csak olyan kínai vonatkozású filmet vesznek fel, amelynek bemutatásához hozzájárulnak a kínai hatóságok" - jelentette ki, megjegyezve: a fesztivál idei versenyfilmjei közül is azért került ki az utolsó pillanatban Csang Ji-mou kínai sztárrendező One Second (Egy másodperc) című filmje - melynek premierjét technikai okokra hivatkozva törölték a programból - mert nem volt meg valamennyi kínai hatósági engedély.

A német főváros képzőművészeti egyetemének (Universität der Künste Berlin) vendégoktatói meghívásával 2015-ben Berlinbe érkezett művész az utóbbi években szerzett tapasztalatairól azt is elmondta, hogy "Németország minden korábbinál szorosabb kapcsolatot épített ki Kínával, a német ipar jövője teljes egészében Kínától függ". Közben a kínai kormány "börtönbe zárja az összes emberi jogi ügyvédet", és ezek az emberek a büntetésük letöltése után "nyomtalanul eltűnnek".

Minden nyugati politikus, minden nyugati üzletember pontosan tudja, hogy mi folyik, de nem mondanak semmit. Ki is akarná elveszíteni a kilátásban lévő nagy üzleteket. Nem ítélek el ezért senkit, de azt elítélem, hogy úgy tesznek, mintha mindez nem történne meg

- mondta.

Terveiről a többi között elmondta, hogy a megbízásából operatőrök hetek óta forgatnak a hongkongi tüntetéseken. Hozzátette: még nem tudja, hogy hová költözik Németországból.

(MTI)

Kiemelt kép: BRITTA PEDERSEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!