A 2022-es idényben a Forma-1-es világbajnokság nagydíjainak egyharmada sprintfutamos versenyhétvége lehet.

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint az idén bevezetett újítás minden eleme "elképesztően sikeresnek" bizonyult, a futamok utáni értékelések pedig túlnyomó részben "szuper pozitívak" voltak.

Idén két helyszínen, Silverstone-ban, majd Monzában rendezték meg úgy a futamot, hogy péntek délután tartották az időmérő edzést, melyet annak alapján szombaton követett egy 100 kilométeres sprintfutam. Utóbbin az első három helyezett vb-pontokat is gyűjthetett, illetve annak eredménye határozta meg a vasárnapi nagydíj tényleges rajtsorrendjét.

Idén harmadik futamként a Brazil Nagydíjon lesz hasonló a lebonyolítás.

Az 56 éves olasz sportvezető kifejtette: a sikeres fogadtatásnak köszönhetően a 2022-es versenynaptárban még nagyobb teret kapnak a sprintfutamos versenyhétvégék, és a nagydíjak több mint harmadánál már hasonlóra lehet számítani.

A Forma-1-ben jövőre a tervek szerint 23 versenyből áll a vb-sorozat, így hét vagy nyolc nagydíjat is megelőzhet majd sprintfutam. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a következő szezon március közepétől november közepéig tart majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!