A katasztrófának már közel kétezer halálos áldozata van. Több ezer épület dőlt össze mindkét országban, jelenleg is keresik a túlélőket a romok között.

Ahogy arról már több cikkben is beszámoltunk, több erős földrengés volt Törökország déli és Szíria északi részén.

A török katasztrófavédelem, az AFAD adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,8-as erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett. Órákkal később Kahramanmaraş tartományt egy újabb 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg Elbistan közelében.

Körülbelül 5400-an sérültek meg Törökországban, kétezren Szíriában - írja a BBC.

Rengeteg épület összedőlt, a hatóságok jelenleg is túlélőket keresnek a romok között.

amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban. A rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy 9 ezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik.

Rengeteg ország ajánlotta fel a segítségét: többek között Németország, Csehország, Románia, Szerbia és az Egyesült Királyság is mentőegységekkel, illetve eszközökkel segítik a két országot.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy még hétfőn elindul Törökországba az az ötven fős, hat orvost is soraiban tudó kutató-mentő alakulat, amely az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásában jött létre. A külügyminisztériumnak egy olyan magyarról van tudomása, aki katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele tartják a kapcsolatot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!