A valós szám a szakértők szerint ennél sokkal nagyobb is lehet, mivel az ételek és italok csak kis csoportját elemezték a műanyag-fertőzöttség mértékét vizsgálva. Az új kutatás szerint a palackozott vizek gyakori fogyasztása drámaian megnövelik az elfogyasztott nanorészecskék mennyiségét - idézi az MTI.

Beépülnek a szövetekbe

A mikroműanyag megemésztésének egészségre gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen, de vélhetően mérgező anyagok szabadulhatnak fel. Egyes részecskék olyan kicsik lehetnek, hogy behatolhatnak az emberi szövetekbe, ahol immunreakciót válthatnak ki.

A mikroműanyag általi szennyezettséget legfőképpen a műanyag szemét elbomlása okozza, ez a világon mindenütt jelen lévő probléma. A tudósok mindenütt találnak mikroműanyagot: a levegőben, a talajban, folyókban és a világ legmélyebb óceánjainak fenekén. Palackozott és csapvízben, a tenger gyümölcseiben és a sörben is találtak mikroműanyagot.

Fotó: ALESSANDRO DI CIOMMO / NURPHOTO

Októberben első alkalommal találtak műanyagot emberi székletmintában is, bizonyítva, hogy az emberek is beviszik a szervezetükbe a műanyagot.

Több százezer is lehet

Az Environmental Science and Technology című szaklapban bemutatott tanulmány szerint a felnőttek évente átlagosan 50 ezer, a gyerekek pedig 40 ezer mikrorészecskét nyelnek le. Mindezt úgy, hogy a legtöbb étel- és italfajtát nem tesztelték, a tanulmány a kalóriabevitel 15 százalékát vizsgálta csupán.

Kieran Cox, Kanadai Victoriai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője szerint hiányosak az ismereteik. Elmondása szerint más ételek, mint a kenyér, a feldolgozott élelmiszerek, húsok, tejtermékek és zöldségek is ugyanennyi műanyagot tartalmazhatnak:

Nagyon valószínű, hogy hatalmas mennyiségű műanyag van ezekben. Több százezer részecske is lehet.

Palackozott és csapvíz

A vízre vonatkozó adatok igen részletesek. Az palackozott víz átlagosan 22-szer több mikroműanyagot tartalmaz, mint a csapvíz. Az, aki kizárólag palackozott vizet iszik, évente akár 130 ezer műanyag részecskét is bevihet a szervezetébe csakis ebből a forrásból, míg a csapvízből "csupán" 4000 részecskét.

A tudósok egyelőre nem tudják, mi történik a belélegzett mikrorészecskékkel, de a most publikált tanulmány szerint a legtöbb belélegzett részecske megemésztődik, nem pedig kiköhögi vagy kitüsszenti az adott személy.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!