Az elrabolt lányokról azóta sem lehet semmit tudni, valószínűleg a Gázai övezetbe hurcolták őket.


A Hamasz egyik terroristája felhívta két túszul ejtett lány édesanyját, akit a 260 halálos áldozatot követelő Supernova zenei fesztiválról raboltak el.

A Beit Daganban élő Tamar David vasárnap reggel kapta a megrázó telefonhívást, a terrorista minden bizonnyal lányaitól, a a 25 éves Hodiától és a 27 éves Tairtól szerezte meg a telefonszámát.

„Felhívta a lányok édesanyját, és kinevette a családot” – mondta el helyi médiának egy közeli ismerősük, hozzátéve, hogy ő nagyon hamar elkapta a telefont a sokkot kapott anyától.

– tetet hozzá Tal Ezekiah.

A barát azt mondta, továbbította a sokkoló hívást a Sin Bétnek, az izraeli belbiztonsági szolgálatnak. A lányok hollétéről és állapotáról azóta nagyon keveset tudni, a túszejtők nem jelentkeztek többet.

Egyikük korábban menekülés közben felhívta apjukat, amikor a terroristák megtámadták a Supernova zenei fesztivált. A válogatás nélküli lövöldözésben 260-an haltak meg. „Azt mondták apjuknak, hogy rájuk is lövöldöztek, és egyikük megsérülhetett. Erről azonban nem tudunk többet” – mesélte Ezekiah a sajtónak.

– tette hozzá

(New York Post)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!