Két és fél év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte az Ózdi Járásbíróság kapcsolati erőszak miatt aki hosszú időn át fenyegette, bántalmazta, esetenként bezárta élettársát.


A férfi és a nő 2014-től élettársak voltak, kapcsolatukból három közös gyermekük született. Rendszeresek voltak közöttük a veszekedések, és a férfi többször is bántotta a nőt.

Négy évvel ezelőtt a férfi féltékenység miatt támadt ököllel esett a nőnek, majd megrugdosta és a radiátorhoz ütötte a fejét. Egy hónappal később ismét a nő hűségét vitatta, ez alkalommal is megverte, majd ezt követően mindennapossá vált, hogy megverte a nőt. Ilyenkor ököllel ütötte, többször is rugdosta, de olyan is volt, hogy befőttesüveggel ütötte fejbe.

A férfi kést erősített egy botra, majd ezzel az eszközzel ütötte az élettársát. Ha a nő védekezésként maga elé tartotta a karjait, akkor a vádlott az eszközzel megvágta a kezét és a tenyerét. Az asszony az ütések miatt esetenként eszméletét is vesztette.

A nő orvoshoz nem fordulhatott, mert csak a férfi kíséretében hagyhatta el az otthonát. Amikor a férfi nem volt otthon, akkor a szomszédban lakó családtagjaira bízta a gyerekei anyját. Az asszonynak egy ilyen alkalommal sikerült elszöknie a lakásból 2018 nyarán.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a nő megbocsátott a férfinak, és hogy rendezték a családi kapcsolatukat. Súlyosító körülmény volt azonban a cselekmény elhúzódó jellege, illetve az, hogy a férfi kiskorú jelenlétében, esetenként eszközt is használva bántalmazta élettársát, akiről tudta, hogy várandós.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlott és védője három munkanapot tartott fenn a fellebbezés előterjesztésére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!