Megelégelte volt élettársa viselkedését és feljelentést tett a rendőrségen egy százhalombattai asszony, mivel a férfi többször is ököllel ütötte-verte és rendszeresen megfenyegette, leköpte és megalázta őt. A férfi a kisgyermekeik előtt is bántalmazta a nőt..


Egyik alkalommal a férfi többször is megrúgta a már földön fekvő asszonyt és azt kiabálta, "Ott dögöljél meg, ahol fekszel!". R. Norbert minden lehetséges módon igyekezett megkeseríteni volt élettársa életét. Előfordult, hogy a bántalmazott földön fekvő nő zsebéből kiesett mobilját vette magához és vitte el, de olyan is előfordult, hogy az értékeit rongálta meg, vagy festékszóró spray-vel fújta le.

A 40 éves férfi kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, azonban a terhére rótt bűncselekményeket csak részben ismerte be. Próbált védekezni, hogy volt párja megcsalta, ezért viselkedett agresszíven, emiatt volt szélsőséges a kapcsolatuk.

Az őrizetbe vett férfival szemben kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése, zaklatás és kifosztás bűntette, valamint rongálás vétségének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság, a bíróság a bűnügyi távoltartást 2021. november 1-én elrendelte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!