A napokban megkezdődött a forgatókönyvíróként indult Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük forgatása, ami előreláthatólag szeptember közepén ér majd véget.

A Budapesten, a Balaton-felvidéken és Londonban készülő, Babos Tamás kamerája előtt készülő film egy felnövés-történet lesz, amiben kilenc fiatal tíz évvel az emberek életét meghatározó középiskola befejezése után találkozik újra.

A fiatalok a film elején egy összetartó haveri társaságot alkotnak. Az iskolából kikerülve szerteszét indulnak a "nagyvilágba" és próbálják megvalósítani elképzeléseiket és álmaikat, pont úgy ahogy mi is tettük. Aztán napjaink aktuális kihívásaival néznek szembe, így a film könnyedsége mellett hiteles problémákat is felvet.

- fogalmazott Romwalter Judit, a film egyik producere.

A Nemzeti Filmintézet Zrt. támogatásával megszülető Együtt Kezdtük stáblistáján ismert színészek, köztük Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Szabó Simon, Zsurzs Kati és Szacsvay László mellett számos főiskolás tehetség neve is olvasható, így a 2022 nyarán a magyar mozikba kerülő film számos fiatal színésznek jelenthet majd ugródeszkát a magyar filmiparba.

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben végzett az SzFE-n. 2011-12-ben a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf hallgatója volt. Első nagyjátékfilmje, a Free Entry rendezői különdíjat nyert az SXSW filmfesztiválon. 2020-ban Magyar Filmdíjra jelölték a Hartung Attilával közösen írt FOMO - Megosztod, és uralkodsz forgatókönyvéért. Az Együtt kezdtük a második nagyjátékfilm rendezése.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!