Indul a jövő évi tajvani elnökválasztáson Terry Gou, a világ legnagyobb számítástechnikai és távközlési alkatrészgyártó cége, a Foxconn elnöke. Gou egyben Tajvan leggazdagabb embere, a Forbes magazin szerint 7,6 milliárd dolláros vagyont birtokol. Az általa vezetett Foxconn a világ legnagyobb számítástechnikai és távközlési alkatrészgyártó cége, az amerikai Apple legnagyobb beszállítója, és emellett Tajvan legnagyobb cége, amely a legtöbb embert foglalkoztatja az országban.

Gou szerdán jelentette be a tévében ebbéli szándékát, és ezzel alaposan felrázta a tajvani politikai porondot - írja az MTI. A vállalatvezető közölte, hogy részt fog venni a Pekinggel békülékenyebb, ellenzéki Kuomintang párt elnökjelöltségért folyó versenyében. Ehhez még meg kell szereznie a párt jóváhagyását.

Gou bejelentésének voltak előzményei: hétfőn közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy távozni akar a cége elnöki tisztségéből, hogy megnyissa az utat fiatal tehetségek előtt. "A béke, a stabilitás és a gazdaság jövője képezi értékeim magvát" - hangoztatta a pártközpontban mondott beszédében, és arra szólította pártját, hogy fedezze fel újra a Kuomintang eszmeiségét, adja meg a párttagoknak kijáró tiszteletet, és szerezze vissza a fiatalok támogatását.

Terry Gou. Fotó: SAM YEH / AFP

Bejelentése súlyát annak fényében kell vizsgálni, hogy jelenleg feszült a viszony Peking és Tajpej között, Gou óriásvállalatának pedig kiterjedt érdekeltségei vannak Kínában. Indulása az elnökválasztáson komoly hátrányba hozza a függetlenséget zászlajára tűző Demokratikus Haladó Pártot, amelynek támogatottsága megcsappant.

Az elnöki posztért sok jelölt fog versengeni, köztük Caj Jing-ven hivatalban lévő elnök is, akit a haladók jelöltjeként választottak meg. Caj egyik főtanácsadója szerint Gou túlzottan Kína-párti, a gazdagokat képviseli, indulása pedig kérdéseket vet fel, kiterjedt kínai üzleti kapcsolatai miatt ugyanis ez nemzetbiztonsági szempontból is problematikus.

A nacionalista Kuomintang - amely Kínát irányította, mielőtt 1949-ben, a polgárháború végén Tajvanra szorult ki - februárban bejelentette, hogy amennyiben jelöltje győz az elnökválasztáson, talán aláírja Pekinggel a békeszerződést. Egy hongkongi elemző szerint Gou indulásával a legrendhagyóbb választási verseny veheti kezdetét, mert ő mindent a pragmatikus üzletember szemszögéből néz, és nem pusztán politikai vagy ideológiai aspektusból.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!