Elindul a hetedik kerületben a polgármesteri címért az LMP volt budapesti elnöke, Moldován László - írja az Azonnali a pártból júniusban kilépett politikus közösségi oldalára hivatkozva.


Az a megtiszteltetés ért, hogy több civil szervezet is támogatja független polgármesterjelölti indulásomat

- írta Moldován. Egészen konkrétan az Élhető Erzsébetváros Egyesület és a Puzsér Róberthez kötődő Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatja Moldovánt, pártok egyáltalán nem, hiszen minden ellenzéki párt a budapesti megállapodás értelmében kerületenként egy jelöltet támogat, a VII.-ben a DK-s Niedermüller Pétert.

Azonban a rigorózusan összefogásellenes Moldovánt ez nem érdekli, és "beágyazottságára" hivatkozva elindul annak a Puzsérnak a támogatásával, akinek a főpolgármester-jelöltségét az ő budapesti elnöklése alatt támogatta az LMP. Moldován távozásával az LMP is távozott Puzsér mögül.

Moldován összefogás ellenessége legjobban abban látszott, hogy ő vezette a párt etikai bizottságát akkor, amikor kizárták Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, az LMP két korábbi társelnökét, akik a 2018-as országgyűlési választások előtt az ellenzéki koordinációról tárgyaltak.

9 éve vagyok az önkormányzatban, én vagyok a legaktívabb képviselő, mindig a kerületi lakók érdekét néztem, és ennek megfelelően szavaztam és tevékenykedtem

- magyarázta Moldován, hogy szerinte miért alkalmas polgármesterjelöltnek. Az Azonnalinak azt mondta, hogy Niedermüller Péter viszont "az első perctől esélytelen legyőzni a regnáló polgármestert, hiszen semmi köze a kerülethez, nem vett részt annak közéletében".

Moldován "élhető" és "zöld" Erzsébetvárost ígér, de többet még nem fejtett ki a programjából. "Azzal, hogy a helyi civilek egymásra találva képesek megszervezni környezetük képviseletét, elindulhatunk egy pozitív úton" - vázolja jövőképét Moldován.

A VII. kerületben nem csak Moldován és Niedermüller száll ringbe a jelenleg regnáló Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármesterrel szemben, hanem a szocialistáktól kilépett, a kerületben zavaros ingatlanügyekbe keveredett korábbi polgármester Hunvald György is.

Ebből a nagy mozgásból is látszik, hogy a Bulinegyed miatt zűrös, de egyben sok pénzt is termelő Erzsébetváros erősen billegő kerület.

Moldován egyébként 2014-ben is elindult a polgármesterségért a kerületben, akkor 10,8 százalékot szerzett. Azt mondta, hogy kizárt dolog, hogy visszalépjen egy másik jelölt javára.

Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!