Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!
"Ne tegyetek úgy, mint én, meg fogjátok bánni." - üzeni Jacob, egy USA-beli férfi, akinek az élettörténete futótűzként terjedt szét a világban, a saját bőrén megtapasztalt tanulságok pedig szívek millióit érzékenyítette el. Az életben minden ember követ el hibákat. Viszont vannak rossz döntések, melyek következményeit egy egész életen át cipelni kell.
Közel egy évtizeddel ezelőtt, Jacob szakított a családjával. Egy másik nőért rúgta fel a 10 éve tartó házasságát, és hagyta el a két gyerekét azt remélve, így majd felhőtlenül boldog lesz. Hirtelen fellángolás volt, ami ehhez a hölgyhöz fűzte, mely a Facebook-beszélgetések alatt bontakozott ki. Néhány év elteltével azonban, amikor az a bizonyos boldogság csak nem jött el, rádöbbent a szörnyű valóságra: arra, hogy mekkora hibát követett el, és hogy milyen fontos dolgokat veszített el az önzősége miatt.
Bűntudattal és a fájdalmasan tátongó űrrel a lelkében, Jacob igazán egyedi módon próbálja jóvátenni azt, amit a múltban elszúrt. Figyelmeztetni akarja a férfitársait, akik a hűtlenség felé kacsintgatnak, hogy semmi sem lehet fontosabb a családnál.
"Kilenc évvel ezelőtt pontosan olyan voltam, mint te. Nős voltam, de két hónappal a 10. házassági évfordulónk előtt elhagytam a feleségemet. Két gyönyörű gyermek szülei voltunk, akik mindössze 7 és 9 évesek voltak, amikor elhagytam őket.
Sokat utaztam a munkahelyi ügyek miatt, és különböző hotelekben laktam, egy héten legalább három éjszakát távol voltam. Így ismertem meg Eve-t. Az idő múlásával egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Barátok lettünk a Facebookon, és éjjel-nappal üzeneteket írtunk egymásnak. Ő is férjnél volt, két gyerek édesanyja. Szerre fedeztük fel magunkban a közös dolgokat, aztán egymásba szerettünk. Elcsábított. Az egész akkor történt, amikor a házasságomban is gondok adódtak. Nem voltam boldog, és mindent kitaláltam, csak hogy ne menjek haza. A feleségem meghízott, már alig beszélgettünk egymással, és ő sem tűnt boldognak. Arra viszont nem jöttem rá, hogy igazából én voltam az oka az ő szomorúságának.
Egyáltalán nem törődtem vele. Nem figyeltem rá, mert túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy a saját életemet izgalmassá tegyem, hogy flörtölhessek a közösségi oldalakon, és hogy szabadidős programokat szervezzek magamnak minél messzebb az otthonomtól. Azt hittem, nem szeret engem. Aztán egyre jobban beleringattam magam abba, hogy ő volt az, aki sosem törődött velem, az érzéseimmel, a vágyaimmal, és hogy én nem voltam más számára, mint egy második pénztárca a háztartásban.
Minden idejét arra fordította, hogy rólunk gondoskodjon - a gyerekeinkről, a napi betevőnkről, az edények elmosogatásáról, a házi feladatokról, a házi kedvenceinkről, melyeket oly nagyon szeretett és a barátainkról, mindemellett pedig dolgozni járt, és rendszeresen elvitte a gyerekeket a sporttevékenységeikre. Valahányszor beszéltünk, egyebet sem hallottam, mint az örökös siránkozást és szemrehányást. De valójában ő azért könyörgött, hogy odafigyeljek rá: egy együtt töltött hétvége valahol messze a világtól, egy randevú a városban, egy mozis délután - mindaz, amit Eve-vel csináltunk a háta mögött és azután is, hogy elhagytam a családom.
Veszekedtünk, mert mindketten azt éreztük, süket fülekre találunk. De igazából csak annyit kellett volna tennünk, hogy meghallgatjuk a másikat. Egy másik városba költöztem Eve-vel. A feleségem kapta meg a gyerekeket. Én pedig minden második hétvégén láthattam csak őket." - írta Jacob.
