Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a D. Lajossal Szemben, akt azzal vádolnak, hogy 15 évvel ezelőtt megölte a volt élettársát, Koncz Juditot, majd a holttestét beledobta a Tiszába.

Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy életfogytiglant kértek az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt férfira, aki nem tett vallomást az eddigi eljárás során.

D. Lajos és a nő a 2000-es évek elején ismerkedett meg egymással, majd később élettársi kapcsolatot létesítettek, amelyből közös gyermekük született. A nő 2006 elején - bár tartott a vádlottól és annak reakciójától - úgy döntött, hogy elhagyja a férfit. Egy bérelt ingatlanba költözött Szentesen, és már mással tervezett közös jövőt.

D. Lajos látszólag elfogadta és tudomásul vette azt, hogy elhagyta a párja, valójában azonban elhatározta, hogy elégtételt vesz a nő által okozott sérelmei miatt és megöli a nőt, ezzel egyúttal pedig a közös gyermekük felügyeleti jogát is megszerzi magának A férfi tudta, hogy hol lakik az exe és így azt is, hogy az ingatlant kutyával őrzik, ezért a kutya ártalmatlanná tétele érdekében mérget szerzett be, s eltervezte az asszony megölésének főbb mozzanatait, és várta az alkalmat a terv végrehajtására.

Kapcsolódó

Letartóztatták a 2006-ban eltűnt szentesi nő feltételezett gyilkosát

Nehogy megszökjön.

Az anya 2016 július 21-én este egyedül volt otthon az exével közös gyermekével. . A vád szerint a férfi aznap az esti órák és másnap reggel közötti időben bement a szentesi lakóingatlan területére, az általa előzőleg beszerzett szerrel megmérgezte a házőrző kutyát, majd közös gyermeküket a házban hátrahagyva, a nőt elhurcolta az ingatlanból. Ezután a férfi egy ismeretlen helyen halálra verte a nőt, majd a holttestét a Tiszába rejtette.

Azért, hogy azt a látszatot keltse, hogy a nő önként távozott az ingatlanból, a férfi a nő biciklijét is magával vitte, majd reggel, az aznap esedékes láthatásra hivatkozással, ő maga jelent meg az áldozat szüleinél azzal, hogy nem tudja elérni a nőt. A nő édesapja átmászott a kerítésen és a házban egyedül találta a két éves gyermeket. Koncz Judit édesapja még aznap bejelentette a lánya eltűnését a rendőrségen.

Az eltűnése már akkor gyanús volt, mert a kutyáját megmérgezték és egyedül volt az üres lakásban a kétéves kislánya. A rendőrség nagy erőkkel kereste, de nem találták sehol. Pedig minden szóba jöhető helyet átnéztek és katonai búvárok fésülték át a Tisza érintett szakaszát, azt gyanítva, hogy vízbe fulladt. D. Lajos sem segítette a nyomozást, és végig tagadta, hogy bármi köze lenne az asszony eltűnéséhez. Koncz Judit édesanyjának például azt mondta anno, hogy a nő él és külföldön dolgozik prostituáltként. Ők azonban nem hittek neki.

A nő holttestét 2007 nyarán megtalálta egy horgász, akkor azonban még nem tudták azonosítani. A büntetőeljárás során felmerült adatok alapján, végül 2020-ban került sor az asszony azonosítására.

A külföldön élő D. Lajos európai elfogatóparancsot követően fogták el Bologna közelében. 2020 júliusában szállították Magyarországra, ahol gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették. A Fővárosi Főügyészség életfogytiglant kért a letartóztatásban lévő férfira előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!