Mint arról korábban beszámoltunk, sörétes puskával ment be szerda délután egy vadász a kecskeméti Alföld Áruházba, hogy végezzen az ott dolgozó volt élettársával. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt indított nyomozást egy helyi lakossal szemben.


Többször is kerestük a nap folyamán a megyei kapitányság sajtóosztályát, hogy az ügy részleteiről, és arról érdeklődjünk, hogy beismerő vallomást tett-e az elkövető, válasz helyett elküldték a rendőrség honlapjára később feltöltött közleményüket, amiben azt írták, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel nem adnak ennél több információt.

Közleményükben azt írják, hogy a gyanúsított és élettársa néhány hónappal ezelőtt összevesztek és külön költöztek, ám a férfi ebbe nem törődött bele. Magához vette az otthonában engedéllyel tartott - ám szabálytalanul átalakított - sörétes lőfegyverét és felkereste a nőt a munkahelyén.

A boltban a fegyvert a nőre fogta, az asszony azonban a pult mögé bújva egy gázsprayvel próbálta a volt élettársát ártalmatlanná tenni, aki dulakodni kezdett egy éppen az üzletben tartózkodó férfival. A rendőrségi felvételeken jól látszik, hogy a férfi több, mint egy tucat töltényt kilőtt a dulakodás közben az üzletben. A lövöldözés során szerencsére senki sem sérült meg.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói a kecskeméti férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Fotó: police.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!